Kelet-európai szupergazdagok

Milliárdok reggelire
IZSÁK NORBERT–KOVÁCS ÁGNES LILLA
2013-11-28 07:00
Van-e, és ha igen, vajon mi a különbség a nyugati és a kelet-európai milliárdosok között? Hogyan, miből szerezték a vagyonukat, és hogyan élnek vele? Összeállításunkban ennek jártunk utána.
Leszek Czarnecki szeret veszélyesen élni: úgy három évtizede elszánt barlangi búvár, ebbéli minőségében 2009-ben megdöntött egy világcsúcsot, amikor nagyjából 17 kilométer hosszú víz alatti folyosókon verekedte át magát - mintegy 10 órán át. A közgazdaságtan 51 esztendős lengyel doktora hazájában mégsem elsősorban adrenalinéhségéről, hanem 1,4 milliárd dolláros vagyonáról ismert. Ő hozta létre az ország legnagyobb lízingcégét, amelyet 2000-ben a londoni tőzsdére vitt, majd egy évvel később gyorsan eladta a francia Crédit Agricole-nak 280 millió dollárért. Azóta kiépített egy kelet-európai bankbirodalmat, cége Lengyelországtól Ukrajnán és Fehéroroszországon át Oroszországig fiókokkal hálózza be a térséget. Emellett a Getin Holding bankcsoport főrészvényese.



(Germán Efromovich)

Ehhez képest az 55 éves George (Gigi) Becali azért élhette jó ideig az amerikai álom kelet-európai változatát, mert következetesen megúszta az ellene indított rendőrségi eljárásokat. Szüleit kitelepítették a szélsőséges Vasgárda támogatásáért, ő pedig egyszerű pásztorból lett Románia egyik legtehetősebb embere. A hírhedt román vállalkozó - akinek vagyona pár éve még meghaladta az egymilliárd dollárt . Kezdetben Törökországból csempészett farmerrel csencselt, de volt fűtő és géplakatos is. Első millióit abból szerezte, hogy az 1990-es évek második felében gyanús körülmények között földeket cserélt el a román hadsereggel. Egyik tranzakciója során nagyjából 20 hektár cserélt gazdát, csakhogy a fifikás üzletember Bukaresttől vagy 15 kilométerre levő földet adott cserébe egy szép, észak-bukaresti telekért. Kisvártatva megugrottak a fővárosban az ingatlanárak, és Becali a fejlesztőknek busás haszonnal értékesítette a telket. Ráadásul később az is kiderült, hogy a tranzakciót megelőzően Becali nem volt a tulajdonosa az általa felajánlott földeknek, csak az után vásárolta meg azokat, hogy biztosan tudhatta, létrejön a csere. Máig tisztázatlan az is, pontosan hogyan lett Becalié a Steaua Buçuresti futballklub, amely ma már - papíron - unokaöccsei tulajdona. A romániai pénzügyi szervezeteket felügyelő hivatal, az ANAF adósságai miatt 2005-ben zárolta a számláit, de végül Becali kicsúszott a kezük közül. Mentalitására mindenesetre jellemző, hogy egyik kedvenc festménye a Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájának mintájára megfestett tabló, amelyen ő foglalja el Krisztus helyét, a tanítványok szerepében pedig focistái és edzője tűnnek fel. Végül 2013 májusában elítélték egy korábbi földügyletéért, amelynek során közel egymillió dollár kár érte a román államot. Az akkor éppen parlamenti képviselő Becali így az országgyűlésből egyenesen a börtönbe került.

A részletekért lapozza fel a Figyelő 48-dik számát.