Kevesebb nyereség várható idén a légiforgalmi iparágban

2013-09-23 16:41
A korábban vártnál 8 százalékkal alacsonyabb, 11,7 milliárd dolláros (2600 milliárd forint) profitra számít az idén a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) a légiforgalmi iparágban, az ázsiai országokban tapasztalt gyenge kereslet, illetve az áruforgalom visszaesése miatt
A IATA számításai szerint az iparági nyereség 1 milliárd dollárral kevesebb a júniusban becsültnél. A több mint 200 vállalatot tömörítő IATA szerint a nyereség csökkenésébe belejátszott a szíriai helyzet is, mert tartósan magasabb szintre emelte az olajárakat.

A IATA főigazgatója, Tony Tyler szerint az iparág helyzete nem javul olyan gyorsan, mint remélték, de a 2013-as nyereség jóval meghaladja a 2012. évi 7,4 milliárd dollárt.A szövetség most még nem változtatott 2014-es előrejelzésén. Ennek alapján jövőre 16,4 milliárd dollárra nőhet a légitársaságok profitja. A IATA vezető közgazdásza ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ha hosszabb ideig magasan maradnak az olajárak, akkor ezt az adatot is módosítani kell majd.
MTI