Kiemelt kormányzati feladat a természetjárás támogatása

válassz
2013-11-30 12:08
frissítve: 2013-11-30 13:28
Fontos és kiemelt kormányzati feladatnak nevezte a természetjárás támogatását Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton, a Magyar Természetjáró Szövetség megalakulásának 100. évfordulója alkalmából tartott ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón.
Az államtitkár elmondta: a Bejárható Magyarország Keretprogram összefogja a gyalogos, a kerékpáros, a lovas, a kajak-kenu és a vitorlás turisztikai területeket, illeszkedik a magyar gazdaságfejlesztésbe, és a szabadidő-turizmus ernyőjét jelentheti, az erdőtörvény módosítása pedig - Európában modellértékűként - átjárhatóvá tette az ország területét minden határ nélkül.

Balatoni Monika kiemelte, a természetjárásnak fontos szerepe van a szemléletváltásban is, például abban, hogy a fiatalokat a számítógép elől a természetbe vigye, illetve a családoknak szabadidős programot adjon. A magyar természetjárás fejlesztése, az ország természeti adottságainak bemutatása a külföldi turisták számára is fontos lehet, annak az országimázs szempontjából is jelentősége van - tette hozzá.

A KIM államtitkára hangsúlyozta: a kormány vállalta, hogy a magyarországi hivatalos turistaútvonalak mentén 50 ezer lépésenként, vagyis 30 kilométerenként olcsó, színvonalas szállást nyújtó létesítményeket, turistaházakat hoz létre, biztosítja a pénzügyi forrásokat, mintegy 22 ezer kilométer turistaút felmérésére 990 millió forintot adott, ezen kívül 150 millió forintból felmérik az úgynevezett vonalas infrastruktúrákat, a kisvasutakat, a tanösvényeket, és ugyanennyiből két ütemben az erdei kerékpár-, illetve a vízi utakat, ezen kívül a jelzésfestésre 50 millió forintot szánnak.

A tervek között szoftverfejlesztési program is szerepel, ez egy eseménynaptár lenne, amelyben olvashatók lesznek egy helyen a nemzeti parkok, az erdőgazdaságok, a turistaszövetség programjai, és folytatódik a turistaház-felújítási program is - ismertette Balatoni Monika.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón a természetjárás sportban betöltött szerepét hangsúlyozta. Kitért arra, hogy a kormány rendbe tette a sporttal kapcsolatos dolgokat, megteremti a feltételeket a sportolásra, a testmozgásra, a természetjárásra, az életminőség javítására.

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára rámutatott arra, hogy a természetjárás és a természetvédelem összetartozik, az állami erdészet a jóléti funkció fenntartására, a természet megőrzésére kiemelt hangsúlyt helyez, ami egyben a gazdaság érdekeit is szolgálja. A nemzeti parkokban 2009-től a kormány 7 milliárd forintot fordított turisztikai beruházásra.

Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a belföldi turizmus fejlesztése a vidéki Magyarországnak stabilitást ad. A turisztikai koncepcióról szóló egyeztetések lezárultak, és abban kiemelt helyen szerepel a szabadidő- és ökoturizmus, a hálózatos fejlesztés, amelyhez a következő hét évben forrásokat is rendelnek, és idetartozik a természetjárás is.

Jung László, a 22 állami erdőgazdaság felett tulajdonosi jogot ellátó Magyar Fejlesztési Bank Zrt. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az erdőknek a gazdasági funkció mellett természetvédelmi és közjóléti feladataik is vannak. A 22 állami erdészeti részvénytársaságnál az elmúlt három évben 4 milliárd forint beruházást hajtottak végre a kikapcsolódáshoz kötődően, 2013-2014-ben 28 szálláshelybővítést hajtanak végre 1,7 milliárd forintból, ezek közül az elsőt már átadták.

A Magyar Természetjáró Szövetséget (MTSZ) 1987-ben hozták létre, ez az 1913-ban létrehozott Magyar Turista Szövetség és az 1873 óta alakult magyar természetjáró szervezetek jogutódja. A szövetségnek mára mintegy 500 tagszervezete és csaknem 14 ezer igazolt tagja van. Tagszervezetei révén tevékenysége az ország egész területére kiterjed, a szövetség tagja az Európai Gyalogos Turistaszövetségnek.

Orbán Viktor miniszterelnök és Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke 2013. július 3-án Dobogókőn írt alá megállapodást. A szövetségnek aláírt együttműködési megállapodása van a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Nemzetgazdasági Minisztériummal, egyeztetnek a Vidékfejlesztési Minisztériummal, a Magyar Fejlesztési Bankkal, a Közlekedéstudományi Intézettel, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézettel az együttműködésről.
MTI