Kilencmillió fogyott eddig az Apple új okostelefonjából

2013-09-23 15:43
Kilencmillió új okostelefont adott el az Apple három nap alatt. Az iPhone 5S és 5C modellek szeptember 20-án kerültek az Apple boltjainak polcaira
Az amerikai cég nem árulta el, hogy az eladási statisztikák csak a boltokban értékesített telefonokra vonatkoznak, vagy beleszámolták az előrendelt készülékeket is. Az elemzők szerint az adatokat valószínűleg együtt számolták, mert az 5C modell a megjelenése előtt egy héttel már előrendelhető volt.

A két okostelefon változat közül az 5S modell a technológiailag fejlettebb, az 5C pedig az olcsóbb, gazdaságosabb változat. A termékek bejelentésekor kritizálták az Apple fejlesztőit, hogy nem vittek elég újdonságot a modellekbe, és részben ezért is feltételezték az piaci elemzők, hogy az első hétvége alatt csak 5-6 millió okostelefont tud majd eladni az Apple. A 9 milliós eladási statisztika így messze felülmúlta a várakozásokat.

Az Apple részvényeinek tőzsdei ára 3,6 százalékkal, azaz 16,85 dollárral 484,26 dollárra emelkedett a kedvező eladási statisztikák hírére.
MTI