Kína sajátos módon uralja a ritkaföldfémek világpiacát: miközben több mint 90 százalékát adja a ritkaföldfémek világpiaci keresletének, a globális készletek kevesebb mint 30 százalékával rendelkezik. A helyzet tehát az, hogy miközben Kína készletei apadnak, mert szinte egymaga fedezi a globális felhasználást, a többi nagyobb lelőhely - az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában, Brazíliában, Kanadában és Ausztráliában - érintetlen marad. Érthető módon Kína akarja olyan árakon "beáldozni" saját készleteit, ami mások számára lehetővé teszi, hogy csak üljenek a sajátjukon, a szűkebb napokra őrizgetve.

A kínaiak szerint tehát az lenne a világpiaci ár, amely az összes nyersanyagforrás között egyenlő arányban teríti szét a kimerülési ütemet. Olyan ár tehát, amely minden kitermelhető forrást a világpiacra visz.Na de hogyan alakult ki az a világpiaci ár, amit mindenki örömmel vesz, ám csak Kínában hozza a felszínre az értékes nyersanyagot? Rablógazdálkodással: múlt századi technológiát alkalmazó, környezetromboló, áldozatokat szedő illegális bányászattal, potom pénzért. Valójában tehát az erőforrások kizsákmányolásáról van szó olyan áron, amit sokkal inkább lehet éhbérnek nevezni, mint világpiaci árnak.

Kína végül egyetlen huszárvágással vetett véget ennek a helyzetnek: néhány hétre leállított minden ritkaföldfémmel kapcsolatos tevékenységet az országban, befagyasztotta az exportot, és szabályos "ágazati rovancsot" tartott. Az addigi rendszer ugyanis teljesen áttekinthetetlen volt, még azt sem lehetett tudni, hogy ki, hol és mit csinál valójában, és mennyiért. Az állapotfelvétel után pedig néhány állami nagyvállalat alá rendelték az ágazat egész tevékenységét.

Kína számos alkalommal jelezte kereskedelmi partnereinek, hogy a ritkaföldfémek "világpiaci" ára nem tartalmazza a máshol megkövetelt környezetvédelmi és technológiai eljárások költségeit. Ezek a felvetések azonban minden alkalommal süket fülekre találtak, még a WTO is elvetette a Kína ellen benyújtott panaszok mérlegelésekor.Kereskedelmi partnerei együttműködése híján tehát Kína egyoldalú lépést tett nyersanyagkincse védelmében, a globális készletek további 70 százalékát is kitermelésbe vonó világpiaci ár kialakítása érdekében.

Miután az ágazatot irányíthatóvá tette, exportkvótát vezetett be, és exportvámot vetett ki a ritkaföldfémekre. Ezt a lépést kereskedelmi partnerei azonban úgy értékelték, hogy domináns világpiaci helyzetével visszaélve Kína mesterségesen megemelte a világpiaci árakat, és versenyelőnyhöz juttatta saját vállalatait. A WTO pedig elfogadta ezt az érvelést, indoklása szerint "minden felszínre hozott nyersanyagkincs, mihelyt az adott országban kereskedelmi forgalomba kerül, a WTO rendelkezéseinek a hatálya alá tartozik". Értsd: az, hogy milyen módon került a felszínre az a bizonyos természeti kincs, lényegtelen.Az Egyesült Államok, az EU és Japán egyaránt üdvözölte a WTO döntését.

Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint "a természeti kincsek felett gyakorolt szuverenitásból még nem következik, hogy bármely ország ellenőrzése alá vonhatná a világpiacot vagy valamely nyersanyag globális elosztását".Michael Froman, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője (USTR) közölte, hogy Peking diszkriminatív lépései miatt az amerikai vállalatoknak háromszor annyit kellett fizetniük ugyanazokért a nyersanyagokért, mint kínai versenytársaiknak. "A WTO rendelkezései tiltják az ilyen diszkriminatív exportkorlátozásokat" - szögezte le. A WTO döntése "fontos figyelmeztetés protekcionista intézkedések ellen egyes nyersanyagban gazdag o

rszágoknak" - jelentette ki Motegi Tosimicu japán kereskedelmi miniszter. Mit tehet most Kína? Fellebbezhet a döntés ellen 60 napon belül. Pekinget azonban nem kell félteni. Az elmúlt években szép csendben ritkaföldfém-kitermelési koncessziókat kezdett osztani külföldi bányavállalatoknak. A fejlett technológiai feldolgozóipar számára elengedhetetlenül szükséges nyersanyagok garantált szállítása fejében a külföldi vállalatok a legnagyobb örömmel mennek bele az ilyen kitermelési együttműködésekbe. Az egyetlen feltétel, hogy a kitermelést csak a nemzetközileg kötelező környezetvédelmi és biztonságtechnikai eljárások alkalmazásával lehet végezni. WTO ide vagy oda, a végeredmény tehát az lesz, amit Kína eredetileg is el akart érni: az árak arra a szintre fognak emelkedni, ami már termelésbe vonja a többi forrást is.