Kínai részvétellel épül atomerőmű Nagy-Britanniában

2013-10-13 13:12
A brit kormány beleegyezett abba, hogy kínai részvétellel épüljön új atomerőmű az ország területén - közölte a BBC.
A brit közszolgálati rádió beszámolója szerint a jövő héten írja alá a brit pénzügyminiszter kínai kollégájával azt a dokumentumot, amely lehetőséget ad a China General Nuclear Power Groupnak (CGN) arra, hogy befektetőként részt vegyen a nyugat-angliai Hinkley Pointban létrehozandó atomerőmű építésében.

A létesítmény generálkivitelezője a francia Electricité de France (EDF), két blokkot építenek, amelyek harmadik generációs francia-német EPR (Európai Nyomottvizes Reaktor) technológiát képviselnek.Londonban hangsúlyozták, hogy kínai tőke nélkül nem lehetne megvalósítani a 14 milliárd fontba (csaknem 21,5 milliárd dollár) kerülő tervet. A BBC beszámolója szerint ugyanis sem a brit kormány, sem pedig a francia EDF cég nem rendelkezik jelenleg ekkora összeggel, a bankok pedig elutasították a hitelkérelmet arra hivatkozva, hogy bizonytalannak vélik az atomenergia kilátását az Európai Unióban.
MTI