Kisebb profitra számít az Alstom

válassz
2014-01-21 12:08
Kisebb profitra számít 2014-ben az Alstom, a közlekedési eszközöket és erőműi berendezéseket gyártó franciaországi nehézipari cég az erőművekben használt turbinái iránti kereslet csökkenésével magyarázta a változást. Az Alstom szerint az áramszolgáltatók kevesebb új erőművet építenek, ezért kevesebb az értékesítési lehetőség is.
A 2014 márciusában befejeződő pénzügyi évben a cég 7 százalék körüli működési árrésre számít, és 2015-ben a haszonkulcs további szűkülését valószínűsíti. Ez rossz hír az Alstomnak, mert 2013 márciusában még 7,2 százalék körül volt a működési árrés, és korábban még a 8 százalékos árrést tűzték ki elérendő célnak. Az árrés csökkenése összefügg a bevételek visszaesésével.

A 2013 decemberében zárult negyedévben 4,8 milliárd euró bevétele volt a cégnek, az egy évvel korábbi azonos időszakban még 4,92 milliárd euróval szemben. Piaci elemzők átlagosan 5,01 milliárd eurós bevételt vártak a pénzügyi év harmadik negyedévében.A cég jelentése szerint 2013 október-decemberben 4 százalékkal, 1,56 milliárd euróra estek a hőerőművekben használt turbinái iránti megrendelések. A cég sok megrendelést kapott már létező hőerőművek karbantartására, de kevés lehetőség volt új erőművekben eladnia termékeit.

A hőerőműi üzletág teljesítményét ellensúlyozta a főleg vonatkocsikat gyártó közlekedési üzletág. A közlekedési üzletág 5,6 milliárd euró értékben kapott új megrendeléseket 2013 utolsó negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 5,04 milliárd eurónyi új megrendeléssel.Az elemzők szerint kisebb gond lehet, hogy az Alstom ideiglenesen tőkehiányban szenvedhet. A korábbi megrendelések miatt még mindig kell turbinákat gyártania, és ez tőkeigényes. A mostani kevesebb megrendelés és kisebb foglalók miatt viszont kevesebb szabadon felhasználható tőkeforrása van.Az Alstom vezérigazgatója, Patrcik Kron már 2013-ban bejelentette, hogy 1-2 milliárd eurónyi tőkét szeretne szerezni a cég, különböző eszközeladásokkal, illetve a közlekedési üzletág egy részének értékesítésével.
MTI