Kompjárat indult a Duna magyar-szlovák határszakaszán

2013-07-26 12:01
Felavatták pénteken a Dunaremetét a szlovákiai Bőssel összekötő, 3,2 millió euróból kialakított hajójáratot; ez az egyetlen állandó, autók szállítására is alkalmas kompösszeköttetés a folyó határszakaszán.
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára beszédében azt hangsúlyozta, hogy ez az átkelő az első megvalósult eleme annak a szándéknak, amelyet nemrég rögzített a két ország miniszterelnöke, amikor megállapodtak, hogy az évtized végére megduplázzák a két állam közötti határátkelési pontok számát.

Az államtitkár kiemelte: a közel 700 kilométeres magyar-szlováknál rövidebb német-francia határon 4, míg itt átlagosan 25 kilométerenként van átkelő, ami nem csupán a kapcsolattartást nehezíti, de óriási versenyhátrányt is jelent, hiszen természetes piacokat vág ketté. Mint emlékeztetett rá, a magyar-szlovák határ két oldalán 15-15 kilométeres sávban mintegy 2,2 millió ember él.

Szijjártó Péter felidézte, hogy a két miniszterelnök abban állapodott meg, idén előkészítik újabb 46 átkelő kialakítását, valamint 14 meglévő felújítását, akadálymentesítését, a második ütemben pedig 25 olyan pontot választanak ki, ahol 2020-ig kiépülhet a kapcsolat.

Mondovics Géza dunaremetei polgármester arról beszélt: éppen 80 éve avatták fel itt az első kikötőt, amely jelentős fellendülést hozott a térség számára, így most is csak az a kérdés, mennyire tudnak élni a kompjárat nyújtotta lehetőségekkel.

Tóth József Péter, a projekt vezető partnerségét ellátó Lipót polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: a tervek szerint naponta kétszer - egyszer délelőtt és egyszer kora este fordul Dunaremete és Bős között a komp.

A járműre 100 ember vagy 6 autó mellett fele ekkora létszám fér fel; megjegyezte, a fejlesztéssel elsősorban a térség gyalogos és kerékpáros turizmusát kívánják kiszolgálni. Közlése szerint Dunaremetétől Bősig 30, vissza, folyásiránnyal szemben 50 perc alatt teszi meg az utat a komp.
MTI