Egy tüntető könnygázzal fújja le a rendőröket Kijevben. Az ukránok inkább nyugat felé fordulnának

Fotó: GENYA SAVILOV, AFP

Nagy Péter orosz cár  1709 júniusában sorsdöntő ütközetet vívott meg XII. Károly svéd király ellen a mai Ukrajna területén. A poltavai csata néven elhíresült küzdelemben mindkét oldalon harcoltak ukrán csapatok. A küzdelem a svédek vereségével ért véget. Így út nyílt az oroszok nyugati térnyerése előtt, kiterjesztették a befolyásukat a balti államokra, majd Lengyelországra.

A történelem ismétli önmagát, szokás mondogatni, s valóban: ma nagyon hasonló helyzet állt elő. A 46 millió lakosú Ukrajna ma ugyanúgy ingadozik a keleti és a nyugati befolyás között, mint az elmúlt 500 évben. Moszkva ismét alárendeltjévé akarja tenni Kijevet, amely eddig, úgy tűnt, a Nyugat felé orientálódna. Ennyire kiélezett geopolitikai konfliktus talán a hidegháború vége óta nem volt Európában.

Az EU-tagállamok november 28-án Vilniusban, a litván fővárosban tartják a Keleti Partnerség legújabb csúcstalálkozóját. A 2008-ban a lengyelek és a svédek által elindított kezdeményezés hat volt szovjet tagköztársaság, Ukrajna, Moldova, Fehéroroszország, Örményország, Azerbajdzsán és Grúzia útját egyengetné. E vállalkozás sikere vagy bukása attól függ, hogy Ukrajna, a hatok közül a legnagyobb és a legfontosabb állam, vajon miként viszonyul az uniós szabad kereskedelmi megállapodáshoz.

Pálfordulás

Viktor Janukovics a napokban jelentette be, hogy mégsem akar társulási szerződést kötni Brüsszellel, hátralép a szabad kereskedelmi egyezménytől. Így a zászló most Putyinnak áll. Brüsszel csalódottságát fejezte ki, ám közölte, hogy továbbra is várja Kijevet a csütörtöki csúcsra. Lapzártánkkor még bizonytalan volt, hogy Janukovics pusztán taktikázik-e, és további engedményeket akar kicsikarni az uniótól az aláírás fejében, vagy valóban engedett a moszkvai nyomásnak. A pálfordulás után országszerte az EU-integráció melletti tüntetések robbantak ki. Vasárnap és hétfőn százezrek demonstráltak Kijevben, összecsapva a rohamrendőrökkel.    (Figyelő)RÉMÁLOM
A svéd és a lengyel szándék érthető. Ukrajna a lengyelek számára a történelmi okokon túl is különösen fontos: a lengyel dominancia kulcsa a közép-európai térségben. Ahogy közeledett az aláírás dátuma, Moszkva láthatóan egyre idegesebbé vált. (Az aktuális helyzetről lásd a keretes saját anyagot.) Az ukránok Nyugathoz való csatlakozása az oroszok rémálma lenne. Az ország ugyan 1991 augusztusában kikiáltotta függetlenségét, az oroszok azonban teljesen soha nem ismerték el, már csak azért sem, mert Kijev az orosz állam bölcsője volt.

A legrégebbi és legértékesebb orosz könyv például a 11–12. században, Kijevben keletkezett, amikor a Kijevi Rusz az orosz államiság központja volt. Vlagyimir Putyin orosz elnök a közelmúltban ismételten egyértelművé tette az orosz álláspontot: „Közösek a hagyományaink, közös a mentalitásunk, közös a történelmünk, közös a kultúránk. Egy nép vagyunk.”

Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter amerikai elnök befolyásos nemzetbiztonsági tanácsadója már 20 évvel ezelőtt megjegyezte: „Oroszország Ukrajna nélkül megszűnik birodalomnak lenni, vele viszont automatikusan azzá válik.” Ha Moszkva „elveszti” Kijevet, akkor határai visszakerülnek oda, ahol azok a 17. században voltak. Ha Ukrajna kikerülne az orosz befolyás alól, akkor Putyin elnök eurázsiai uniós tervei és az az álma, hogy ő egyesíti majd az orosz földeket, egy csapásra nevetségessé válna.

Ráadásul duplán megalázó lenne Putyinnak, ha mindez Viktor Janukovics ukrán elnök regnálása alatt zajlana le, akit ő 2004 óta támogat Viktor Juscsenkóval, a narancsos forradalom vezetőjével szemben. Juscsenko ugyan ellenség, Janukovics azonban ennél sokkal rosszabb, áruló lenne ez esetben. Ugyanakkor Putyinnál senki nem tett többet azért, hogy a korábban baráti államokat elidegenítse Moszkvától. Oroszország tavaly augusztusban importkorlátozásokat vezetett be az ukránokkal szemben, s teljes körű kereskedelmi háborúval fenyegetett. Ez szinte egységbe forrasztotta az ukránokat. A közelmúltban készült közvélemény-kutatások szerint a lakosság 60 százaléka támogatja az uniós integrációt.

A legnagyobb akadály nem is annyira Oroszország. Sokkal inkább maga Ukrajna, ahol az államiság elképzelhetetlen a mindent átszövő korrupció, az akadozó kormányzati gépezet és a parazita elit nélkül. Az EU részéről a formális akadály az volt, hogy Janukovics nem engedte ki Julija Timosenko volt miniszterelnököt, politikai ősellenségét a börtönből még egy külföldi gyógykezelésre sem.



GARANTÁLT FEJFÁJÁS
Ezt felhasználva Janukovics a döntés halogatásába kezdett. Látni kell azonban, hogy az elnök közeledése az EU felé korántsem arról szól, hogy osztaná az európai értékeket. Számára sokkal fontosabb az, hogy megtartsa hatalmát és tovább gazdagodjon, mint Ukrajna sorsa. Az ország azonban a csőd szélén táncol, s bő egy év múlva választások lesznek. Az oroszok selyemcukorkákat kínálnak, szemet hunynak a korrupció és a választási csalások fölött. Az orosz gáz árával való fenyegetőzés szintén hatékony fegyver.

Cserébe viszont azt kérik, hogy Janukovics írja alá a vámuniót velük. Ha így tenne, akkor azon nyomban az ukránok urából az ukránok menedzserévé válna. Szívesen segítene a Nyugat is. Ők azonban azt a feltételt szabják, hogy írja alá a szabad kereskedelmi egyezményt, és vezessen be reformokat. Ez utóbbiak sikere azonban erősen kérdéses. Akármit is választ Janukovics, a történet végén a fejfájás garantált.