Körvonalazódik az újabb rezsicsökkentés

2014-01-07 10:11
Még januárban döntés születhet az újabb rezsicsökkentésről - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
Az államtitkár közölte: a rezsicsökkentés 2014-ben az eddigi és esetlegesen más területeken is folytatódik, ahogy ezt Orbán Viktor miniszterelnök decemberi beszédében egyértelműen jelezte. Elmondta: a Rogán Antal vezette munkacsoport - amelynek ő és Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa a tagja - december második felében megkezdte munkáját, jelenleg elsősorban a rezsicsökkentés további lehetséges területeit - villamosenergia, gáz, távfűtés -, az újabb csökkentés bevezetésének időpontját és mértékét vizsgálják.

Fónagy János közlése szerint mindhárom területről a menetrendnek megfelelően január 10. és 20. között kapják meg az elkészült szakmai véleményeket, így a bizottság még januárban javaslatot tesz a kormánynak a rezsicsökkentés újabb, harmadik lépcsőjének területére, terjedelmére, és mértékére.Az érintett piaci szereplőkkel folyamatos a kapcsolatuk, a magyar energiaszektor szolgáltatóinak válasza megoszlik a kérdésről - mondta az államtitkár, hozzátéve: vannak olyan szolgáltatók, akik a saját munkájuk hatékonyságának javításával, vagy beszerzési piacaik átcsoportosításával alkalmazkodnak a rezsicsökkentéshez. "Nem titok, hogy vannak olyanok, akik felajánlották a magyarországi üzletrészeiket, folytak, és folynak is ezzel kapcsolatban tárgyalások" - fogalmazott. Van olyan cég is, amely évek óta nemcsak a magyarországi, hanem a teljes európai piaci kivonulást fontolgatja, és a számára gazdaságilag kedvezőbbnek tűnő távol-keleti térségben fektet be - jegyezte meg.Fónagy János a 2013-ban megkezdett rezsicsökkentést sikeresnek nevezte, mivel az eddig 230-240 milliárd forintot hagyott a családoknál.
MTI