Középtávon nem hoz érdemi változást a Fed-döntés

2013-12-16 11:53
Borbély László András szerint legfeljebb átmeneti hozamemelkedést okozhat a magyar piacon az amerikai Fed gazdaságélénkítő programjának leépítése, középtávon azonban nem vár érdemi változást a piaci folyamatokban. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese erről a Jazzy Rádió Millásreggeli című műsorában beszélt hétfőn.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris politikai döntéshozó testületének e heti ülésétől a befektetők azt remélik, hogy az eddigieknél erőteljesebb jelzést ad arra nézve, hogy a bank mikor és mekkora lendülettel kezdi meg havi 85 milliárd dolláros gazdaságélénkítő programjának leépítését.

Borbély László András középtávon nem vár érdemi változást a Fed lépésétől. Kifejtette: az ugyanis nem jelenti azt, hogy nem fog egyáltalán pénzt juttatni a rendszerbe a Fed, vagy hogy kivon pénzt, csupán a pénzteremtés ütemét fogják lassítani. Vagyis a pénzteremtés továbbra is működni fog, az amerikai befektetők pedig továbbra is keresni fogják a magas kamatú befektetéseket is. Hozzátette, hogy átmeneti zavart ugyanakkor okozhat a döntés, hiszen ha a befektetők arra számítanak, hogy a fejlődő piaci alapokban hozamemelkedés fog bekövetkezni, akkor ez egy öngerjesztő folyamatként tőkekivonást eredményezhet ezekből az alapokból. Így az érintett alapok kénytelenek lesznek állampapírokat eladni, akár magyart is, és az eladások ténylegesen hozamemelkedést generálnak.

Hangsúlyozta, hogy ez egy átmeneti hatás lesz, hiszen az amerikai pénzkibocsátás továbbra is működik majd, és az új pénzt továbbra is valahová be kell majd fektetni. Az ÁKK vezérigazgató-helyettese emlékeztetett, hogy májusban, amikor az első spekulációk megjelentek a Fed mennyiségi enyhítési programjának visszafogásáról, szintén átmeneti hatásként tőkekivonás jelentkezett a fejlődő piacokról, de szerencsére Magyarország kevésbé volt célpont.
MTI