Kübekháza cáfolja a Kincstár állításait

ÁPRILISBAN ÉS MÁJUSBAN 0 FORINTOT KAPOTT KÜBEKHÁZA
Cseke Hajnalka
2013-07-08 07:00
Áprilisban és májusban a Szeged melletti Kübekháza 0 forint nettó állami finanszírozást kapott, júniusra pedig 3480 forintot, ebből kellett volna az önkormányzatnak megoldania kötelező feladatait, kifizetni a béreket, a település működtetésével kapcsolatos rezsi kiadásokat. Miután családok életben maradásáról van szó, Molnár Róbert, a település vezetője tiltakozásképpen postai csekken küldte vissza a kormánynak a 3480 forintot.
„Nemcsak Kübekháza jár ebben a cipőben, hanem sok száz más település, ahol nincs vagy csak kevés saját bevétel van" - nyilatkozta a Figyelő Online-nak Molnár Róbert. Elmondása szerint sok polgármester hívta őt telefonon az elmúlt napokban. Érezhető a feszültség és a félelem, amelyet már nem tudnak magukban tartani, mert felelősek településeikért, és mivel az elvonások családok életben maradását - a közfoglalkoztatást, és a szociális juttatások kifizetését - veszélyeztetik, nem hallgathatnak. „Hiszem, hogy félelmeik legyőzése után ők is kiáltani fognak!"- mondta Molnár Róbert.

A kübekházi eset kapcsán a Magyar Államkincstár kiadott egy közleményt, s lényegében ennek tartalmi elemeit közölte lapunkkal a Belügyminisztérium Sajtófőosztálya is, amelynek lényege, hogy „semmi különös nem volt az utalásban, Kübekházának tulajdonképpen ekkora összegre kellett számítani." A 3480 forint visszapostázása után egyébként egy nappal 2 millió forintot utalt a Kincstár Kübekháza bankszámlájára az úgynevezett „szerkezetátalakítási tartalékból".

CSÖKKENTETT ÁLLAMI APANÁZS
Az Államkincstár közleménye szerint az önkormányzatok minden hónapban előre meghatározott módon kapják támogatásaikat, amelyből például az önkormányzati dolgozók bérét is fizetik. Nincs ez másképp Kübekházával sem, „Kübekháza Községi Önkormányzat részére 2013-ban minden hónapban a Magyar Államkincstár kiutalta a jövedelempótló támogatások állam által biztosított részét. Idén júniusig bezárólag összesen 10.259.806 forint állami támogatás került kifizetésre ezen a jogcímen." - áll a Kincstár Közleményében. A Kincstár által említett jövedelempótló támogatásokat az önkormányzat igénylésének megfelelően, havonta változó mértékben fizetik ki a jogosultaknak. A kübekházi önkormányzat havonta átlagosan 1,65 millió forint szociális ellátást fizet ki a rászorulóknak. Az állam által biztosított rész a kifizetett segélyek kb. 83 százalékára nyújt csak fedezetet. A Kincstár arra hivatkozott, hogy a járások bevezetése illetve az iskolák államosítása miatt változott az önkormányzati foglalkoztatottak száma. „Annak érdekében, hogy az átállás ne okozzon anyagi nehézségeket, az Államkincstár megelőlegezte az önkormányzati dolgozók 2012. decemberi bérét, és ezt a települések részletekben fizetik vissza, úgy, hogy a havi apanázsukból levonják " - olvasható a Kincstár közleményében. Kübekházának összesen 4.6 millió forintot előlegezett meg, amelynek 50 százalékát már levonta, a maradék ötven százalékot pedig a következő öt hónapban, egyenlő részletekben vonja le, magyarán ennyivel kap kevesebbet a település a nettó finanszírozás keretében.

CÁFOLAT

Az átalakítás azonban - a polgármester szerint - nem eredményezett egyetlen fillér megtakarítást sem. Iskolát az önkormányzattól nem vett át az állam, ugyanis azt 2010-től a Katolikus Egyház működteti, s a járási hivatalok létrehozása miatt sem változott a közös önkormányzati hivatal létszáma, hiszen az önkormányzatoktól átvett feladatok még egy fél álláshelyet sem tettek ki.
Ehhez képest nagyságrendekkel csökkentette az állam a településnek járó havi állami finanszírozását. Kübekháza az idén a 2012 évihez képest havonta 2.1-2.3 millió forinttal kevesebb előirányzatból gazdálkodhat. Tavaly októberben a Kincstár még 2.3 millió, novemberben pedig 2.6 millió forintot utalt az önkormányzatnak. „A 2013. június végén megküldött 3.478 forint tisztán mutatja, hogy mit jelent a kis települések számára az iparűzési adóerő-képességhez igazodó szja differenciált támogatás megszüntetése" - írja az önkormányzat által kiadott közlemény, merthogy a település is reagált a Kincstár állításaira. Kübekháza önkormányzata úgy véli, a kistelepülések érdekét az szolgálná, ha a kormány beismerné, hibásan és a kistelepülésekre nézve hátrányosan tervezte meg az önkormányzati szektor finanszírozását 2013-ra, ezért minél hamarabb vissza kellene állítani az szja differenciált támogatási rendszerét.

A települést az új finanszírozási rendszer évi 38.9 millió szja-tól, 3 millió forint gépjárműadótól, s az iparűzési adó beszámítás alapján járó plusz 5.3 millió forint nettó finanszírozástól fosztotta meg. „Elénk dobtak egy 2 milliós csontot a szerkezetátalakítási tartalékból, hogy rágódjunk rajta, és egy picit később nyúljunk ki" - mondta a Figyelő Online-nak Molnár Róbert. Névtelenséget kérő önkormányzati szakemberek úgy fogalmaztak: „teljes káosz a mai önkormányzati feladat finanszírozás".

Hasonló hír érkezett Simonfáról is, a település számláján mindössze 70 ezer forint van, félő, hogy néhány héten belül bért sem tudnak adni az önkormányzati dolgozóknak. Korábban Bodrog Gábor, Simonfa polgármestere levelet írt a Belügyminisztériumnak, amelyben azt nehezményezte, hogy a forráselvonások, és a „nem valós feladatfinanszírozás miatt 14 millió forint hiányzik a költségvetésükből." A Csongrád megyei Nagyér, az utóbbi másfél évtizedben virágzásnak indult. Valóságos kis ékszerdobozzá vált az elnéptelenedő csongrádi aprótelepülések között. A párszáz lelkes falu polgármestere is igencsak meglepődött, amikor a júniusi nettó finanszírozás keretében megkapta 9.000 forintos apanázsát. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke korábban a Figyelőnek is elmondta, hogy sok község nehéz helyzetben van, különösen azok, amelyeknek nincs saját bevétele. A TÖOSZ és a polgármesterek is abban bíznak, hogy most folyik a rendszer finomhangolása, s az országos keretből júliusban közel 17 milliárd forintot kapnak azok az önkormányzatok, amelyeknek nincs saját adóbevételük vagy az egy főre jutó adó nem éri el a 15 ezer forintot.