Az 1992-ben a Magyar Tudományos Akadémia társszerveként létrejött Széchényi Irodalmi és Művészeti Akadémia (Szima) politikamentes szervezetként jött létre. Meghívott tagjai között a kor legnevesebb írói (Esterházy Péter, Nádas Péter, Kertész Imre, Krasznahorkai László) mellett filmrendezőket (Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Makk Károly, Mészáros Márta, és Szabó István) és más korszakos művészeket (Kurtág György zeneszerző, Kocsis Zoltán zongoraművész stb.) találunk. A szervezet működését a kezdetektől folytonosan kritizáló jobboldali tömörülések pár hónappal később ellenszervezetként létrehozták a Magyar Művészeti Akadémiát. A tradicionális patrióta szemléletű intézmény vezetője Makovecz Imre lett. Ez a kulturális tömb mellőzendőnek tart minden olyan művészeti ágat, amely megkérdőjelezi a kormányzati értékeket. Mivel demokratikus kormány nem avatkozhat be közvetlen cenzorként, ezért sokkal kifinomultabb eszközökhöz kell nyúlnia. Szirtes felsorolása szerint ide tartozik a pénzügyi ellehetetlenítés, az illetékes szervezetek belső átszervezése, színházi művészeti igazgatók lecserélése (Nemzeti Színház, Új Színház stb.), a jobboldali képzőművészek állami versenypályázatok általi támogatása, valamint a médiában a független rádióadók bezárása. Az irodalmi életből Konrád György befeketítése mellett azt is a kurrens kultúrpolitika bűnei közé sorolja, hogy Kertész Imrét meg akarták fosztani állampolgárságától, s ezért rá ma már csak „magyar származásúként" hivatkoznak. A hazafias értékek terjesztését szolgálja egy új nemzeti könyvtár kialakítása, valamint a 30-40-es évek fasiszta íróinak beemelése a középiskolai irodalmi kánonba. A korábban nagypresztízsű Táncsics-díjat három szélsőjobboldali kötődésű alkotónak adták át - egyikük a díjat hivatali nyomásra visszaadta. Beszámolójában kitér arra is, hogy a jobboldali érzelmű kutatók saját központokat kaptak, míg Lukács György kutatóközpontja felbomlott több kis könyvtárrá. A legújabb mérföldkő, hogy az MMA-t a magyar művészetek egyedüli megtestesítőjének nyilvánították ki szemben a Szimával, amely ugyan nem politikai szervezet, de tagjai között szerepelnek a jelenlegi kormányzat támogatói is. Amikor pedig pár hónapja az építészeti szövetség egy rendezvénysorozatot javasolt a Szima 20 éves fennállásának évfordulójára, akkor nemcsak, hogy támogatást nem kaptak, hanem még bezárással is megfenyegették őket. Mindez Szirtes számára nem is tűnik meglepőnek Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár közelmúltbéli kijelentésének fényében: „a humán tárgyak fontosak, azonban nem teremtenek értéket". Legalábbis nem jobboldali értékeket - értelmezi az idézetet a magyar kultúrát egyébként számos műfordítás révén Nyugaton is terjesztő művész.
Néhányan azt mondhatják, csak egyes művészek jajveszékelnek a lehetőségeik szűkülése miatt, de ez egy összetett folyamat, amely az ellenzék elnyomására törekszik. Magyarország sok nagyszerű művészt, építészt, rendezőt és írót adott a világnak, ám velünk élő nagyjainkat a kormány most szeretné kiszorítani a kulturális vérkeringésből, amivel valamennyien csak veszíthetünk.
A hazai folyamatokat külföldről követő Szirtes konklúziója, hogy a kormányzó erők és az általuk támogatott irányvonal képviselői nem reprezentálják a nemzetet, sokkal inkább próbálják azt a saját képükre formálni.
George Szirtes költő, műfordító, akadémikus. 1948-ban született Budapesten, de 1956-ban családjával Angliába költözött, munkásságát kizárólag angolul végezte. Reel című kötetével a T.S. Elliot díj 2004-es győztese. A Magyar Köztársaság csillagrendjét 1991-ben, a PEN Fordítói Alap díját a PEN amerikai központjától 2005-ben, a Sátántangó fordításáért a Legjobb Könyvfordítás Díját idén vehette át.