1981-ben készült egy felmérés, amely szerint 400 ezren fogyasztottak literenként 50 mikrogrammnál is többet tartalmazó ivóvizet. Ennek nyomán 1983-ban indult az első arzénbementesítési program, és 1998-ra az akkori 50 mikrogrammos határértéket szinte mindenhol sikerült elérni. Az uniós csatlakozást követően azonban újra napirendre került a téma: a korábbi határértéket az európai vízminőségi irányelvvel összhangban literenként 10 mikrogrammra kellett csökkenteni. A cél elérése érdekében indították el 2001-ben az Ivóvízminőség-javító Programot, amelynek megvalósulásához a források is rendelkezésre álltak, 2004 és 2006 között a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP), majd a Környezet és Energia Operatív Program keretében. A megvalósítás azonban igen lassan haladt: 2006-ig csupán 6 önkormányzati társulásban, 29 település 57 ezer lakosának ivóvízminőség-javító beruházása valósult meg, 3 milliárd forint értékben. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint 2011 után már 141 milliárd forint jutott ugyanerre a célra az önkormányzatoknak.

A késedelem oka leginkább a helyhatóságok forráshiánya lehet, ugyanis a több tíz-, vagy akár százmilliós fejlesztésekhez jellemzően legalább 10 százalék önrészt kellett biztosítani. Ez a szegényebb dél-alföldi és dél-dunántúli régiókban lévő, jellemzően kisebb települések számára nem volt vállalható, így ezek nem is pályáztak. A drága fejlesztések ráadásul nem is igazán látványosak: egy polgármester szívesebben vágja át egy csatornázás vagy egy-egy út leaszfaltozása után a nemzeti színű szalagot, ezért a települési vezetők sem mindenhol törték magukat. A támogatások ráadásul a fejlesztések jó részéhez biztosítottak forrást, de az üzemeltetéshez már nem.

A cikkek teljes terjedelmében a Figyelő 45-dik számában olvashatja.