Késő esti telefon. Segítséget kérnek. Budán az Árpád fejedelem utca-Tímár utca magasságában (és ez a kifejezés most helytálló) fenyeget az ár. Kilépni készül medréből a Duna. Egy éttermet, sporttelepet és a mellettük futó szentendrei HÉV vonalat fenyegeti. A helyszínen - az éjszaka kellős közepén - vagy négy-ötszáz ember. Beállunk a csatárláncba, adogatjuk a homokzsákokat. Hosszú az útja, az Árpád fejedelem út aszfaltjára öntik a teherautók a homokot, onnan adjuk kézről kézre, át a HÉV síneken, a félig-meddig már elöntött parkon, egészen a vendéglő kerthelyiségéig. A frontvonal szombatról vasárnapra virradó éjszaka ott húzódott. „Jön a zsák!" - hangzik fel időről időre. Egyébként nem túl nehéz, úgy tíz-tizenöt kiló lehet darabja. Az az igazság, hogy ennél súlyosabb zsákokat nem is lehetne hosszú órákon át megemelni, adogatni. De van egy ennél praktikusabb szempont is: a félig-meddig töltött homokzsákok jól formálhatók, könnyen beleilleszthetők az alkalmi töltésbe. Mindenesetre a nem nagyon súlyos zsákok lehetőséget teremtenek arra, hogy a lányok is legények legyenek a gáton. időnként szusszanásnyi pihenő, (a harcálláspont persze nem elhagyható), ami alkalmat teremt, hogy a szó szerint vállvetve egymás mellet álló gátvédők szót váltsanak, megismerkedjenek egymással. Kiderül, hogy az árvíz összerántotta csapat a társadalom a szinte minden rétegét képviseli. A Rozmaring étterem és környéke (szaknyelven szólva) bevédésében ózdi bányászok egy brigádja éppen úgy részt vesz, mint az az egynéhány aranyifjú, aki egy éjszakai partit cserélt fel homokzsákolásra. De akadnak olyanok is, akik egyenesen a Dagály strandról jöttek át, ott pillanatnyilag már nem volt szükség munkáskézre, ezért védekezési helyszínt váltottak.

Apropó, munkáskéz! Itt és most megint bebizonyosodik, hogy XXI. század ide, csúcstechnológia oda, elkél a munkáskéz. Ezen a helyszínen egyszerűen lehetetlen nagyobb gépeket bevetni, ha nincs elég ember, odavész az egész. Mellesleg villany sincs, kikapcsolták az áramot az egész környéken, fáklyák fénye mellett dolgozunk. A szivattyúkat is generátorok hajtják meg, mert hiába épül jó ütemben a gát, alatta itt-ott alattomosan átszökik a víz, s vissza kell jutatni oda, ahonnan jött - a Dunába.

Felmászok a homokzsákokból emelt gátra - valljuk be, nem túl szabályos ez -, s kihajolok. Félelmetes a látvány az éjszakában. S a hang is. Alattam karnyújtásnyira a zúgó, áramló Duna. Ép ésszel nehezen felfogható, hogy csak az a gát választ el tőle, amit én is emeltem - sokadmagammal.

A Tímár utcai gyalogos felüljáróról a bámész népek bámulnak le ránk. Az arány jó. Tízek nézik, hogy százak dolgoznak. Fordítva szokott lenni.

Éjjel 2 óra tájban jelenti be a védekezést vezető polgárőr, hogy mára vége. Köszöni a munkát, s hozzáteszi: akinek még maradt ereje, átmehetne Pünkösdfürdőre, ott még javában folyik a védekezés. Az amúgy is jó hangulatú csapat tapsban tör ki, mert a bejelentés egyben azt is jelzi, volt értelme a munkának, a helytállás sikerre vezetett.

Szabó Lajos, a vendéglős azt mondja, nem először kopogtat náluk a Duna. Éppen hogy megnyitotta a Rozmaring éttermet, 2002-ben már bejött az ár. Így lett belőle az árvízi vendéglős. 2006-ban már sikerrel védekeztek, s nagyon reméli, most sem lesz másként. Az önzetlen segítséget pedig nagyon köszöni, nem nagyon talál rá szavakat.

Tévedés lenne persze azt hinni, hogy a több száz ember csak a vendéglőt védi. A közeli HÉV vonal töltését is erősítik, hogy ne mossa alá a víz, sok csatornafedél fölött pedig méteres, homokzsákokból épített halom emelkedik, hogy ne törhessen fel az ár. A környező utcák és lakóinak biztonságát csakis a megtett óvintézkedések garantálhatják. Ez egy folyamat. A folyam, ha nem fékezik meg időben, feltartozhatatlan.

Vasárnapról hétfőre virradóra a védekezés folytatódik. Csak a helyszíne tolódik el néhány méterrel. A frontvonal nem a kerthelyiség, hanem maga az étterem és annak terasza. A víz mindenhonnan támad: oldalról, alulról. Felülről pillanatnyilag nem - szerencsére nem esik.

Most, hogy elgémberedett újakkal püfölöm a billentyűzetet - hiába, az egy másik műfaj - csörög a telefon. Az egyik éjszakai harcostárs ad helyzetjelentést - ezúttal önmagáról. „ Izomlázam van, de a lelkem kisimult. Jó mulatság, férfimunka volt!"

A civil önkéntesek Budapesten mindenekelőtt a Római parton, a Batthyányi téren és Közép-Budán - azaz a Rozmaring vendéglő felé - vették-veszik ki részüket az árvízi védekezésből.