- Beleőrülnék az unalomba, ha mindig ugyanúgy kellene elmondanom a képzési anyagaimat! Még az egyetemi kurzusaimon is állandóan változtatgatok, különben halálra unnám magam. Bevallom, engem az tart éberen, ha valami újat hozhatok létre.

- Sokan a változás helyett inkább sajnálják, sajnáltatják magukat. Ha elkezdenének változni, már nem tetszeleghetnének például a mindig elfoglalt, túlhajszolt mártír főnök szerepében, nem?

- Jól látja, a változás akkor kezdődik el, amikor a kezünkbe vesszük a felelősséget a saját munkánk, az életünk felett. Ez azt jelenti, hogy lemondunk arról, hogy másokat hibáztassunk a helyzetünkért, és elkezdjük megvizsgálni, miért nem jutunk egyről a kettőre. A folyamat során rájöhetünk arra, hogy szeretjük sajnáltatni magunkat, és ez az áldozatmentalitás bizony akadályozhat a változásban. Ha tényleg őszinték vagyunk, hamar kiderülhet, hogy mi is része vagyunk a problémánknak, s ha felelősséget vállalunk a sorsunkért, már meg is tettük az első első lépést a változás felé. Megjegyzem, az életünk során a legtöbb elakadást a neheztelés és a sajnálkozás okozza. Nem vagyok vallásos, de a saját érdekünkben meg kell bocsátanunk a szüleinknek, a főnökünknek, és mindazoknak, akik fájdalmat okoztak, keresztbe tettek.

A teljes interjút keresse a Figyelő 23-dik számában.