Letette a hivatali esküt a Fed új elnöke

válassz
2014-02-03 18:30
Letette a hivatali esküt hétfőn Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reseve System (Fed) új elnöke.
A 67 esztendős Yellen az első nő a százéves pénzintézet élén. Az új vezető a pénteken távozó Ben Bernanke helyébe lépett a kormányzótanács elnöki posztján. A Fed a foglalkoztatás és a beruházások ösztönzése érdekében 2008 óta 0 százalék körül tartja a rövid távú kamatlábat és több ezermilliárd dollár értékben vásárolt kincstári és jelzálog-fedezetű értékpapírt.



A Fed vezetése a múlt héten második alkalommal döntött úgy, hogy 10 milliárd dollárral - ezúttal 65 milliárdra - csökkenti a havi kötvényvásárlás mértékét. Emellett azt jelezte előre, hogy jóval azután is a minimális szinten kívánja tartani a kamatlábakat, hogy a munkanélküliségi ráta 6,5 százalékra csökken. (A munkanélküliség szintje decemberben 6,7 százalék volt, a szaktárca pénteken teszi közzé az új adatokat.) Yellen, aki 2010 októbere óta a Fed alelnöke volt, támogatta, hogy a szövetségi tartalékrendszer aktív szerepet játsszon a gazdasági növekedés ösztönzésében és a munkanélküliség visszaszorításában. Elnökségének központi kérdése elemzők szerint az lesz, hogy az idén milyen ütemben fogják leépíteni a kötvényvásárlást és hogy mikor kezd a Fed a kamatláb emelésébe.Janet Yellent Barack Obama októberben jelölte a Fed élére és kinevezését a szenátus januárban hagyta jóvá.

A brooklyni születésű és a Yale egyetemen végzett szakember korábban a San Francisco-i Federal Reserve Bank elnöke, fehérházi tanácsadó, Bill Clinton elnöksége alatt a Fed kormányzótanácsának tagja és a berkeley-i Kaliforniai Egyetem professzora volt. Tanított a London School of Economicson is. Férje, George A. Akerlof, ugyancsak közgazdász, aki 2001-ben Joseph E. Stiglitz-cel és A. Michael Spence-szel együtt megkapta a szaktudomány Nobel-díját. Yellen hivatali elődje, Ben Bernanke a centrista Brookings Intézet vezető gazdasági munkatársa lesz, az intézményen belüli, a pénzügyi és monetáris politikát tanulmányozó, újonnan létrehozott Hutchins Központban. Ezt a washingtoni kutatóintézet hétfőn közölte. Bernanke korábban a Princetoni Egyetem professzora volt.
MTI