Magyar-román zöldség-gyümölcs kereskedelmi központ épült Csengersimánál

2013-08-11 09:05
A határ menti mezőgazdasági termelőknek értékesítési lehetőséget teremtő létesítményt augusztus végén nyitják meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település közös önkormányzati hivatalának kirendeltség-vezetője.
Homoki Tamás elmondta: a Csengersima-Pete közötti magyar-román határállomásra vezető 49-es számú főút mentén épült piaccsarnok és hűtőház a csengersimai önkormányzat, valamint a szatmárnémeti Consult Scolari Egyesület beruházásában, az Európai Unió támogatásával épült.

Az 1,8 millió eurós, jelenlegi árfolyamon mintegy 540 millió forintos fejlesztéshez Brüsszel 1,5 millió euróval járult hozzá. A beruházók 200 ezer eurós magyar és román nemzeti támogatást is kaptak tervük valóra váltásához, illetve 80 ezer euró saját forrást használtak fel.

Csengersimánál egy 1400 négyzetméteres kis- és nagybani piaccsarnok épült, 11 üzlettel és 61 értékesítési hellyel. Továbbá létrehoztak egy 1200 négyzetméteres, 62 vagonos hűtőházat is, az árusításra szánt termékek elhelyezésére.A projekt része volt, hogy a határ túloldalán, Szatmárnémetinél egy 670 négyzetméteres, több irodából álló, illetve konferencia-tolmácsrendszerrel ellátott képzési, üzleti és tanácsadó centrum épült.

A képzési központban a két ország érintett kereskedőinek már megtartották az első tanfolyamokat is. A kurzusokon mintegy százötvenen ismerhették meg a magyar és román kereskedelmi szabályokat, amelyek elengedhetetlenül fontosak az induló export-import tevékenységhez. Továbbá kertészeti, szőlészeti és borászati, illetve nyelvoktatási és informatikai képzés is volt a határ két oldalán élő, a kereskedelem-fejlesztésben érdekelt szakembereknek.

Homoki Tamás kiemelte: a csengersimai piaccsarnokban a környék őstermelői, családi gazdálkodói, illetve agrártermeléssel foglalkozó vállalkozói értékesíthetik majd mezőgazdasági termékeiket. A vásárlók között természetesen viszonteladók is lehetnek, akik európai körülmények között, egy helyen, nagy tételben juthatnak hozzá a termelők által kínál zöldségfélékhez és gyümölcsökhöz.

Az önkormányzati kirendeltség-vezető megemlítette még, hogy jelentős forgalom kialakulására számítanak a csengersimai kereskedelmi központban, hiszen 200 kilométeres távolságon belül olyan nagyobb lélekszámú magyar és romániai városok találhatók, mint Debrecen, Nyíregyháza, Szatmárnémeti, Nagykároly, Zilah, Szilágysomlyó, Nagybánya, Nagyvárad, Dés, illetve Kolozsvár. Ezeken a településeken együttesen több, mint másfélmillió ember él, akiknek zöldség-gyümölcs ellátása részben a csengersimai piaccsarnokból és hűtőházból történhet majd.
MTI