Már a tanulást nehezíti a tankönyvhiány

válassz
2013-10-21 08:49
A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szerint általánossá vált a bizonytalanság a tankönyvek körül, és a kialakult zűrzavar a gyerekek tanulásában is fennakadásokat okoz.

A szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy az idén bevezetett, központosított tankönyvterjesztésben olyan zavarok alakultak ki októberre, amilyenre az elmúlt húsz évben nem volt példa.
Úgy látják, súlyos gondokat okozott a gyerekeknek, a pedagógusoknak, a szülőknek az eddig még sosem tapasztalt mértékű tankönyvhiány a tanévkezdéskor, és "a kormányzat kommunikációjával szemben" sokan még most, október közepén sem kapták meg minden tankönyvüket, pedig a szülők már júliusban, augusztusban kifizették.

A problémák között említették, hogy a szülőknek sok esetben jelentős utánjárással újra meg kellett vásárolniuk a már kifizetett, de hiányzó tankönyveket. A szervezet a pedagógusokat érintő gondokat ismertetve azt írta, hogy az állami tankönyvek esetén megszűnik a szabad tankönyvválasztás joga és elvész a mostani módszertani szabadság, továbbá véglegesen el kell búcsúzniuk azoktól a tankönyvektől, egyéb taneszközöktől, amelyekkel eddig sikeresen tanítottak.
A diákokat érintő problémák közé sorolta, hogy az ingyenes tartós tankönyveket a tanév végén vissza kell adni az iskolának, míg a szülőket érintő nehézségnek tartják, hogy ha saját, illetve új könyvet akarnak adni a gyereküknek, akkor azt külön be kell szerezniük.

Közölték, a Tankönyvesek Országos Szövetségével együtt annak a veszélyére is fel akarják hívni a figyelmet, hogy a tankönyvpiac megszűnése következtében a kínálat a sokszínűség helyett előbb-utóbb a rendszerváltozás előtti időket fogja idézni.