Másfélezer embert küld el az ISD Dunaferr Zrt.

2013-08-12 16:24
Rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik – közölte a vállalat menedzsmentje hétfőn az MTI-vel.
A cég közleménye szerint a bejelentést a tulajdonosok képviseletében Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja és Evgeny Potapov, az ISD Korporáció gazdasági vezérigazgató-helyettese tette múlt pénteki dunaújvárosi látogatásuk alkalmával. A tulajdonosok költségoptimalizálási programja a munkavállalói létszám 1500 fős csökkenésével jár, ez magába foglalja a cégcsoport tagvállalatainak létszámcsökkentését és a kölcsönzött munkaerő számának optimalizálását is. A vezetés 2013. augusztus 15-ig elindítja ennek érdekében a szükséges hivatalos eljárást - ismerteti a közlemény.

A tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége áll, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság. Az elmúlt két év során a Dunaferr kizárólag az anyavállalat finanszírozásának köszönhette fennmaradását, a felhalmozott tartozás mértéke folyamatosan növekszik – áll a közleményben. A költségek csökkentését célzó intézkedési terv végrehajtása egy fenntartható, gazdaságos működésű vállalatot eredményez a piaci körülményektől függetlenül, amely alapvető feltétele a tervezett fejlesztéseknek, hiszen a tulajdonosok a krónikusan veszteséges működés ellenére is folytatni kívánják azon beruházási projektek finanszírozását, amelyek az ISD Dunaferr termelési kapacitásainak fenntartására és fejlesztésére irányulnak.

A közlemény szerint a jövőbeni beruházások fókuszában a vállalat hengerlési kapacitásának bővítése áll, amelynek révén mintegy húsz százalékos kibocsátásnövekedésre lehet számítani. Ennek eredményeként a cég termékportfóliójában nő a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek aránya.A folyékony fázisra épülő vállalati felépítés, függetlenül annak gazdaságosságától - a jelenlegi acélpiaci helyzetben egykohós üzemmóddal tervezve - a jövőben is megmarad. Ennek értelmében a tulajdonosi képviselők ismételten biztosították a vállalat és az érdekvédelmi szervezetek vezetőit arról, hogy az I-es nagyolvasztó átépítése az eddig megkötött szerződések tulajdonosi felülvizsgálatát és a hiányzó szerződések megkötését követően mindenképpen megvalósul.Evgeny Tankhilevich cégvezető egy korábbi szakmai rendezvényen elmondta, hogy a Dunaferr 2008 óta nem nyereséges. Tavaly minden eddiginél magasabbra nőtt a cég termelése, de az euró gyengülése és a magas alapanyagárak miatt 36 millió dollár negatívumot mutatott az adózás előtti eredmény. Az idei első félévben jól teljesített a cégcsoport, közel vannak a tervszámokhoz, de a magas fix költségek csökkentése nélkül ismét veszteséggel zárhatnak. Június végén az ISD Dunaferr Zrt.-nél 7522 munkavállalót foglalkoztattak, közülük 6837 a saját és 685 a kölcsönzött munkavállaló.
MTI