Megállt az idő

Andrássy úti paloták
Cseke Hajnalka
2013-09-19 06:12
Továbbra sem látszik rendeződni a világörökség részét képező sugárúton korábban kétes körülmények között privatizált ingatlanok sorsa. A volt Balettintézet megújulására azonban legalább már ígéret van.
Nem folytatódik a felújítás a beruházóval, vagyis a be nem ruházóval, és úgy tűnik, nem is fog – mondta lapunknak egy az Andrássy út 83–85.-ben lakó, névtelenséget kérő fiatal nő. Őt arról kérdeztük, sikerült-e a lakóközösségnek megállapodnia a rekonstrukciót vállaló projektcéggel, az Andrássy út 83–85. Kft.-vel. Mintha megállt volna az idő, az épület kívülről sem mutat változást. Ugyanaz a sebtében tákolt alumíniumkerítés veszi körbe, mint néhány hónappal ezelőtt, s még mindig kinn a tábla: „Andrássy Palace Gardens, itt luxuslakások épülnek”. A penthouse-ként hirdetett ingatlanokat horroráron, 3500–5000 euróért kínálták négyzetméterenként 2008–09-ben. Mint informátorunk elmondta, ezen a nyáron még az a biztonsági őr is elment, aki eddig a szétbontott külső udvart őrizte.

AJÁNLAT
A ház ügyeivel aktívan foglalkozó másik lakó már többet tudott mondani, é...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2013/38 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!