Megállt az idő az Andrássy úton

2013-09-20 07:00
Továbbra sem látszik rendeződni a Világörökség részét képező sugárúton korábban kétes körülmények között privatizált ingatlanok sorsa. A Figyelő tavaszi riportja óta nem történt semmi az omladozó Andrássy út 83-85-ben.
Továbbra sem látszik rendeződni a Világörökség részét képező sugárúton korábban kétes körülmények között privatizált ingatlanok sorsa. A Figyelő tavaszi riportja óta nem történt semmi az omladozó Andrássy út 83-85-ben.

Nem folytatódik a felújítás a beruházóval, vagyis a be nem ruházóval, és úgy tűnik, nem is fog - mondta lapunknak egy az Andrássy út 83-85-ben lakó névtelenséget kérő fiatal nő, akit arról kérdeztünk, sikerült-e a lakóközösségnek megállapodnia a rekonstrukciót vállaló projektcéggel, az Andrássy út 83-85 Kft.-vel. Mintha megállt volna az idő, az épület kívülről sem mutat változást. Ugyanaz a sebtében tákolt alumíniumkerítés veszi körbe, mint néhány hónappal ezelőtt, s még mindig kinn a tábla, „Andrássy Palace Gardens, itt luxuslakások épülnek". A penthouse-ként hirdetett ingatlanokat horror-áron, 3500-5000 euróért kínálták négyzetméterenként 2008-2009-ben. Mint informátorunk elmondta, most nyáron még az a biztonsági őr is elment, aki eddig a szétbontott külső udvart őrizte.

AJÁNLAT
A ház ügyeivel aktívan foglalkozó másik lakó már többet tudott mondani, értesülése szerint a beruházó képviselője ajánlatot tett. „Hosszú távú bérletről van szó és nagyon alacsony összegről" - árulta el. Úgy látja, hogy a felújítás folytatása még messzebb került a valóságtól, bár eddig sem volt túl közel hozzá. A beruházó 99 évre bérbe venné az udvar Körönd felőli részét és a pince felét, illetve a tetőtérből egy méter magas részt a harmadik emelet felett. Hozzátette, számára is rejtély, hogy mit ért a beruházó „egy méter magas részen a harmadik emelet felett". „Persze, nevetséges összegért és nem mondja meg, hogy mit adna érte cserébe" - magyarázta, miért nincs okuk megnyugodni. (Lapunk a palotaprivatizációkkal Vár állott, most kőhalom címmel, a Figyelő 2013.06.13-án megjelent cikkében foglalkozott.)
Az Andrássy út 83-85 alatti épületet a VI. kerületi önkormányzat először 2000-ben értékesítette egy ingatlanfejlesztőnek, az Arnon Epschtein vezette Király utca 20- Alfa 1. Kft-nek. A kontraktus szerint el kellett volna végeznie a ház teljes rekonstrukcióját. Ennek fejében kapta meg a harmadik emelet lakásait, s a tetőteret, ahol ugyancsak lakásokat alakíthatott volna ki, s adhatta volna el őket. Az építési engedélyt 2002-ben adták ki, az önkormányzati választások miatt azonban leállt a projekt.
Rá három évre, 2005-ben Arie Yom-Tov Andrássy út 83-85 Ingatlanforgalmazó Kft. nevű cége vette át a beruházást. Úgy tűnt, beindult a felújítás, s valóban megkezdődött a harmadikon lakók kiköltöztetése. Pénzt, illetve cserelakásokat kaptak a beruházó költségére, s elkezdtek némi munkálatokat is a tetőtérben. Ám ezek félbemaradtak, s így a lakók minősítése szerint nagyobb kárt okoztak, mintha semmi sem történt volna. Múlt év decemberében az önkormányzat kimondta a szerződés ellehetetlenülését. Ezt követően bonyolult elszámolás kezdődött a beruházó és az önkormányzat között. A fejlesztő cég milliárdos nagyságrendű kompenzációt kér, a vételár és annak kamatai, a harmadik emeleti lakók kiköltöztetése és elmaradt haszon címén. Ezt az önkormányzat sokallja, s tárgyalásokat folytat a cég képviselőjével. A VI. kerületi önkormányzat hivatalosan egyelőre annyit közölt, hogy nincs fejlemény. A Figyelő kereste a beruházó Andrássy út 83-85 Kft-t tulajdonló Belvárosi Rezidenciák Kft- közvetett tulajdonosát, a Consodine Properties jogi képviselőjét, hogy megtudjuk, milyen tervei vannak. Arról is érdeklődtünk, hogy milyen célból történne a 99 évre szóló bérlet, s hozzájárulna-e ahhoz, hogy befejeződjön az épület felújítása. Lapzártánkig nem kaptunk választ.

MILLIÁRDOS KÖVETELÉS
Terézváros Önkormányzata mindenesetre nem boldog a 2000-es évek első felében történt palotaprivatizációk miatt. A korábbi vezetés homályos tulajdonosi hátterű off-shore cégeknek értékesítette az épületeket. A szabálytalan eladások miatt polgári és bűntető perek indultak. Ezek egy része jogerősen lezárult. Terézvárostól összességében mintegy 4 milliárd forintot követelnek azok a beruházók, akiktől bírósági döntés folytán kerültek vissza önkormányzati tulajdonba ingatlanok. Ilyen például az Andrássy út 21. és Andrássy út 47. A vételárat, a felmerült költségeiket, illetve azok kamatait szeretnék visszakapni.
Az UNESCO Világörökség részének nyilvánított sugárúton, az Andrássy19-ben szeptember 9-én luxus áruház nyílt, a Docler-érdekeltségbe tartozó Il Bacio di Stile. Az önkormányzathoz közel álló egyik névtelenséget kérő forrásunk arra hívta fel a figyelmet, hogy bár ennek a palotának a sorsa rendeződött, mégis kiválóan szemlélteti a 8-9 évvel ezelőtti ingatlan-panamákat, az akkori eladási árak abszurditását.

További részletek a Figyelő 38-dik számában.