Megérkeztek a francia békefenntartók a Közép-afrikai Köztársaságba

válassz
2013-12-07 17:54
Mind az 1200 francia katona megérkezett a Közép-afrikai Köztársaságba, és megerősítették a járőrözést a fővárosban, Banguiban, valamint az ország főbb útvonalain - jelentette be szombaton Párizsban a francia védelmi minisztérium. Francois Hollande államfő nem sokkal később közölte: szombat estig 1600-ra emelkedik az országba küldött francia katonák száma.
"Ma este 1600-an lesznek, és ez a létszámú erő addig marad, ameddig szükséges" - mondta a francia elnök az 53 afrikai ország részvételével Párizsban rendezett biztonsági értekezlet záró sajtótájékoztatóján. A francia illetékesek korábban még azt jelezték, hogy az 1200 katonával a francia erők elérték a tervezett létszámot, és megduplázták az eddig az országban állomásozó francia katonák számát.

Hollande elmondta, hogy a közbiztonság helyreállításának részeként, valamint a szabad választások lehetővé válása érdekében a francia katonák feladata lesz "a lakosságot terrorizáló valamennyi milicista és fegyveres csoport lefegyverzése".

A francia hadseregnek öt harcoló kontingense van jelen az afrikai országban, az utolsó 200 katona néhány órája érkezett meg - közölte Gilles Jaron ezredes, vezérkari szóvivő. A védelmi minisztérium szerint a tervezettnél 24 órával előbb sikerült mozgósítani a tervezett 1200 fős francia erőt.

Az első francia szárazföldi erősítést szombat délelőtt Kamerunból irányították a Közép-afrikai Köztársaságba. A francia hírügynökség tudósítása szerint a francia hadoszlopot kitörő lelkesedéssel fogadták a helyiek az észak-keleti határnál fekvő Bouar városában, ahol napok óta tartottak a mészárlások. Több ezren táncoltak, énekeltek, sokan sírtak örömükben. A beszámolók szerint nők és gyermekek ugráltak fel a harci járművekre, és hálájuk jeléül az utat söpörték a felszabadítóként üdvözölt francia katonák előtt.

A vezérkar szerint a francia motoros és gyalogos járőrözés gyakorisága az elmúlt órákban háromszorosára nőtt az ország legfőbb útjain, de az afrikai erőkkel közösen a francia katonák biztosítják a főváros kevésbé fontos útvonalait is.

A vezérkari szóvivő szerint a francia erők ellenőrzés alatt tartják az országnak a Banguitól északra és a szomszédos Kameruntól keletre lévő részét is. A Közép-afrikai Köztársaság két legfőbb közlekedési útvonala észak felé Csádot köti össze Banguival, keletre pedig Kamerunt a fővárossal.

Pénteken már több száz francia katona érkezett a szomszédos országokból. A lövészkontingens mellett sugárhajtású repülőgépeket, helikoptereket, ejtőernyősöket és felfegyverzett szárazföldi járműveket vezényeltek a világ egyik legszegényebb országába.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön adta meg a felhatalmazást Franciaországnak és az Afrikai Uniónak a katonai beavatkozásra a rend helyreállítása és a civil lakosság védelme érdekében. Ezt követően Francois Hollande még este bejelentette, hogy Franciaország azonnal akcióba lép.
MTI