Ezzel a kisgazda diadalt hozó kárpótlás, a kikényszerített szövetkezeti átalakulás után újabb fejezetet ír a rendszerváltás utáni földosztás. Kedves honfitársak, járuljanak a kasszához! Mert senkinek ne legyen illúziója: ahogyan anno, az évtizedes agrárkáoszt okozó torgyáni időkben a piacvesztés, a százezer hektárokban mérhető jogi abszurdum – az osztatlan közös tulajdon – 1000 milliárdokra taksált társadalmi költségét, úgy a szerkezeti átalakulások kontóját is ki kell majd fizetni! És nem úgy néz ki, hogy a briliáns húzással létrehozott nyertes, a földműves állja majd a cechet. Sokkal inkább a hatékonysági romlás miatt tovább dráguló élelmiszerek vásárlóira, valamint a mostani törvénnyel megkurtított agrárvállalkozókra hárul a teher.

Minden földosztásnak volt és lesz vesztese és haszonélvezője. A rendszerváltás után például a „zöldbáró” került a politikai célkeresztbe, hogy, miként az akkori kisgazda agrárállamtitkár fogalmazott, „a gazdatársaimnak” jusson a föld. Az idén az adta az újraosztásra a politikai apropót, hogy az uniós moratórium lejár. A magyar földet, e drága portékát a tőke szabad áramlását megakadályozó átmeneti piaci stop feloldása után meg kell védeni a külföldi spekulánsoktól s a nagybirtokosoktól, és a földműveseknek adni. De ahol egy kaput bezárnak, ott legalább egy új ki is nyílik: amikor a zöldbárók földjének megszerzése volt a tét, mellékesen 12 állami gazdaságot is privatizáltak Fidesz-közeli „befektetőknek”. A szocialista kormány idején is 11 volt állami gazdaság jutott a baloldali párt holdudvarába tartozó „gazdákhoz”. Az újraosztásnál most is sorban állnak a csókosok.

Közben pedig a zöldbárózás elől zrt.-kké, kft.-kké alakult egykori tsz-ek adják, hála a biztos uniós földtámogatásnak, máig is az iparszerű agrártermelés és export gerincét. Őket azonban a földtulajdonszerzésből továbbra is kizárják, a földbérletben is korlátozzák. De a helyükbe szánt földművesek még jó ideig nem tudják a termelésüket kiváltani. Miként a világháború utáni földosztással az agrárproletár, az ősi jussát lóval szántó kis gazdák zöme sem boldogult egyedül, úgy az erőltetett szerkezetváltásnak is el kell vezetnie az összefogáshoz. A gyarapodó kicsik új esélyt kapnak az integrációkban közös, modern élelmiszer-gazdaságok létrehozására. Arra a holland, a dán, a belga agrárgazdaságot hatékonnyá varázsoló összefogásra, szövetkezésre, amelynek köszönhetően a hajdani gazdaközösségek multinacionális élelmiszer-ipari befektetőcsoportokká fejlődtek. Igaz, még a múlt ezredben.

De mi lesz addig, ameddig ez a későn indított, hosszadalmas folyamat nálunk is célhoz ér? Mibe kerül az így megtermelt élelmiszer?