Megnyugvás jöhet a BÉT-en

válassz
2014-03-04 08:54
Megnyugvásra és kisebb emelkedésre számítanak a nyitásban kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese szerint megnyugvás látszik a piacokon, amelyek az ukrán konfliktus nagy részét már beárazták. Az amerikai tőzsdeindexek sem zártak rendkívüli eséssel, és a devizapiacokon is enyhült a feszültség - mondta. Német Sándor szerint inkább elhúzódó gazdasági konfliktus lesz, mint katonai. Az ukrajnai konfliktus kiszélesedése sem Oroszországnak, sem a nyugatnak nem érdeke, ezért "most jöhet egy óvatos megnyugvás-rali" - fogalmazott.

A CIB reggeli elemzésében kifejtette, hogy kedden jelentősen változhat a kereskedés képe minden piacon, mivel friss hírek szerint az orosz elnök elrendelte a rendkívüli hadgyakorlatok befejezését. Ezzel jelentősen csökkentek azok a félelmek, amelyek szerint a Krím félszigeten mozgó egységek a kelet-ukrajnai régiók elszakítására törekednének. A piacnyitás a kockázatosabb eszközök esetében érdemi pozitív korrekciót, egyúttal a dollár, a svájci frank és a japán jen gyengülését hozhatja, ahogyan azt a devizák első mozgásainál már látni is lehetett - közölte a CIB. Megjegyezték azt is, hogy a geopolitikai kockázatok teljes kiárazódása azonban feltehetően még időt fog igénybe venni, az ukrajnai helyzet mind politikai, mind gazdasági szempontból még számos veszélyt hordoz magában.A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,76 pontos, 3,55 százalékos csökkenéssel 17 115,16 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt. A Mol 295 forinttal, 2,24 százalékkal 12 900 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 209 forinttal, 5,24 százalékkal 3780 forintra esett, forgalmuk 11,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 2,69 százalékkal 326 forintra gyengült, forgalma 622,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 137 forinttal, 3,43 százalékkal 3863 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
MTI