Mélyebb lesz a vártnál az ukrán recesszió

2014-03-27 17:26
Csökkentette a teljes körű külső fizetési válság és az államcsőd kockázatát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Ukrajnának nyújtandó finanszírozási csomagja, az ukrán gazdaság idei recessziója azonban az eddig vártnál is jóval mélyebb lesz, részben szintén az IMF-csomag kondíciói miatt - jósolták a valutaalappal létrejött csütörtöki megállapodás bejelentése után londoni pénzügyi elemzők
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport közgazdászai közölték: rontották az ukrán gazdaság idei teljesítményére adott, eddig is súlyos recesszióval számoló prognózisukat, már 5,7 százalékos GDP-visszaesést várnak Ukrajnában 2014 egészében. A cég eddigi előrejelzésében 3,2 százalékos visszaesés szerepelt.

A ház elemzői a negatív felülvizsgálatot azzal indokolták, hogy kockázati forgatókönyveik közül több is valóra vált - elsősorban is a Krím és különösen Szevasztopol leválasztása Ukrajnáról -, de tényező az IMF-egyezségben szereplő nagyobb mértékű gázáremelés is.
MTI