Mérlegel az Interpol Hernádi körözése ügyében

2014-04-10 08:27
Még mérlegeli az Interpol, hogy végleg kivegye-e Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját nyilvános körözési adatbázisából - írta a Magyar Nemzet.
A lap csütörtöki cikke szerint erről a nemzetközi szervezetnél tájékoztatták őket, ahol azonban arra a kérdésükre nem válaszoltak, hogy mikorra születhet meg a döntés az ügyben. A lap emlékeztet arra, hogy Hernádi Zsolt tavaly októberben került fel az Interpol körözési listájára, miután a horvát hatóságok kezdeményezték ezt, mert Hernádi Zsolt nem jelent meg egy tárgyaláson.

Az elnök vezérigazgató a napokban is cáfolta, hogy kapott volna hivatalos idézést a tárgyalásra, miként azt is többször tagadta, hogy ő vagy a cége bűncselekményt követett volna el a Mol-INA-ügyben. A horvát hatóságok Ivo Sanader volt miniszterelnök megvesztegetésével vádolják a magyar üzletembert.
MTI