Ugyanitt volt, aki a nagycsalád értékének megerősítését kérte számon a politikusokon, mások a főállású anyaság intézményét emelnék rangra egy normális (a jelenlegi 28 500 helyett 100 ezres) jövedelemmel. Többek szerint a nyugdíj összegébe igenis számítson bele, hogy kinek hány gyereke van, és ők mennyi adót fizetnek be. E megoldás, érveltek, az adófizetési morálunknak is jót tenne.

Egy tetszőleges összetételű társaságban feldobva a témát, hamar kiderül: a népesedéspolitikához nemcsak mindenki ért, de a legtöbben támogatják is a születésszám felpörgetését. Az eddigi lépések sem megosztók, az érintettek hálásan fogadnak mindenfajta támogatást. A tervek szerint ráadásul a kabinet továbbmegy: jövőre már az átlagbért kereső háromgyermekesek is teljes adó- és járulékmentességet élveznek.

Minden olyan intézkedés, ami könnyít a gyermeket vállalók terhein, egy kis lépéssel előrevisz a gyermekszám növelése felé vezető úton. A cél azonban még igencsak távoli. Amíg kevés az bölcsődei-óvodai férőhely, köszönő viszonyban sincs a munkaidő és a tanítási rend (négyre illik odaérni a gyerekért a suliba, és hajmeresztő trükkökkel kibekkelni a nálunk még mindig eszméletlenül hosszú vakációt), és főképp: amíg anyák ezreinek mondanak fel egykori munkáltatóik átlátszó – ám a saját szempontjukból kétségtelenül racionális – ürügyekkel, addig erősen kérdéses a kormányzati erőfeszítések sikere. A feladat ráadásul annyira komplex, hogy érthetetlen is: vajon miért nem cél minden érintett fél álláspontját megismerni? Egyeztetésekről nemigen hallani, holott a munkáltatók, a gyermekellátó intézmények, a civilszervezetek képviselői nyilván örömmel élnének a lehetőséggel.

Igaz, nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy megtippeljük, mi hangzana el leggyakrabban. Amíg évente változik az adórendszer, amíg újabbnál újabb csomagokkal hergelik a gazdaság szereplőit, amíg a nagypolitikában megy a szabadságharc, és halál komolyan elhitetik az emberekkel, hogy az ellenfél pártja romlásba taszítja a hazát, nos, addig sok minden nő – a frusztráltság, az általános stressz-szint, a válások száma –, csak épp a lélekszám nem.
Szép gesztus a kismamabérlet, jól jön a gyermekétkeztetési kedvezmény, és az is remek, hogy a nagycsaládosok gyerekeit általában simán felveszik a bölcsibe. Mindettől azonban nem leszünk többen.

A vágyott gyerekek megszületése érdekében az államnak igazából egyetlen dologra kellene összpontosítania: a kiszámítható, tervezhető jövő nyújtotta nyugalom biztosítására. A fiatalok zöme sok gyereket akar, de valami eltörik útközben. Kikészülnek, belefáradnak, feladják. Ha a politika felismeri, hogy nincs más dolga, mint egyszerűen békén hagyni az embereket, akkor majd – egyszer csak – elkezdenek megszületni a babák. Még mindig nem késő.