Milliárdokat bukhat Budapest a szelektív gyűjtésen

512
2014-01-23 08:00
Alighogy beindulna Budapesten a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, máris újra kell tervezni milliárdos beruházással kiépült rendszert, legalábbis Illés Zoltán, a környezetügyekért felelős államtitkár legújabb elképzelése szerint.
2014. végére indul be teljes egészében a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés Budapesten, azaz a háztartásoknál és társasházaknál kihelyezett kukákból viszi el a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. a különválogatott papír- és műanyaghulladékot, az üveget azonban továbbra is hulladékgyűjtő szigetekre kell majd vinni - derült ki szerdán a szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó kampány bemutatásakor.
A sárga- és kékfedeles kukák 45 százalékát már ki vitték a háztartásokhoz, és ezekről a begyűjtési pontokról el is viszik a külön válogatott papír- és műanyaghulladékot. A további 222 ezer gyűjtőedényt pedig folyamatosan adják át a lakosságnak. Hamarosan érkezik a vállalathoz a 60 darab új, alternatív üzemű kukásautó is. Mintegy 5 milliárd forintot költ a főváros a rendszer kiépítésére, jobbára uniós forrásból, és most indul a 200 millió forintos lakossági kampány is, amelynek célja, hogy a szelektálást megkedveltesse a lakossággal.
További milliárdos uniós források bevonásával épül idén az FKF Zrt. két új hulladékválogató telepe és tömörítő RDF üzeme is - mondta a Figyelőnek Klug Lajos, az FKF Zrt. vezérigazgatója. Ennek a beruházásnak az elkészülte teszi majd teljessé a rendszert. A projekt egyik sarokköve volt, hogy önfenntartó rendszert hozzanak létre, tehát az újra-feldolgozható alapanyagként eladott hulladékból fedeznék a begyűjtő-rendszer működését.

A majd két éve elindított projektnek egyetlen szépséghibája van: nem illeszkedik az Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár által kedden felvázolt kétkukás hulladékgyűjtési koncepcióhoz. Az államtitkár kedden jelentette be, hogy lengyel mintára szerveznék meg országszerte a hulladékbegyűjtést. Ennek lényege, hogy a fővárosi koncepciótól eltérően nem anyag-fajtánként kéne szelektálni, hanem a nedves és száraz hulladékot kell majd a lakosoknak különválasztani, amelyek ezután csak a válogatóüzemben, gépi vagy kézi válogatás után kerülnének csak az anyagfajtának megfelelő kupacba. A Vidékfejlesztési Minisztérium Origonak adott tájékoztatása szerint folyik a hulladékgyűjtést szabályozó miniszteri rendelet előkészítése, és Illés Zoltán bejelentése alapján az új rendszer már 2015 január 1-től életbe is lépne.
„Sokféle módszer létezik a szelektív hulladékgyűjtésre. Az is jó módszer, amit az államtitkár úr felvázolt, csak mi nem ilyet indítottunk be" - nyilatkozta György István Budapest főpolgármester helyettese a Figyelőnek. Hozzátéve, hogy mindenképpen egyeztetéseket kezdenek az államtitkársággal, mivel ők semmilyen részletet nem ismernek az elképzelésről.
„A hulladékgazdálkodás nagyon sokféle, egymásra épülő elemből áll, ezeket nem lehet csak úgy megváltoztatni" - nyilatkozta a Klug Lajos, az FKF Zrt. vezérigazgatója. Azaz sem a most kialakított begyűjtési , sem a kiépítendő hulladékkezelő rendszer nem állítható át más üzemre. A 4,8 milliárdos uniós támogatási szerződés ötéves fenntartási kötelezettséget ír elő számukra, ennyi ideig kell a támogatási szerződésnek megfelelően működtetni a rendszert. „Remélem, legfeljebb a fenntartási kötelezettség lejárta után kell csatlakoznunk az új rendszerhez. Máskülönben szembe kell néznünk a következményekkel, és vissza kell fizetnünk az uniós pénzt" - nyilatkozta György István.