A betegek kezelése eredeti és biohasonló szerrel egyaránt elkezdhető, azonban a terápiát azzal a gyógyszerrel javasolt végigvinni, amelyikkel elindították.

A  gyógyszeres kezelések között az utóbbi években egyre inkább teret hódítanak a kemoterápiától eltérő hatásmechanizmusú kezelések, melyeket molekulárisan célzott terápiáknak nevezünk. Ezek közül is kiemelkedő fontosságúak a nem hagyományos kémiai-vegyi úton, hanem biotechnológiai eljárással előállított szerek. Ahogyan egyre ismertebbé válik a kutatások eredményeképpen az egészséges és daganatos sejt belső szerkezete, eltérő viselkedése, úgy egyre több olyan gyógyszert sikerült megalkotni, amely célzottan, egy meghatározott káros sejtműködés ellen hat.

A korszerű célzott készítmények ma elsősorban a daganatos és az autoimmun betegségek terápiájában vannak jelen, de ugyanilyen készítménynek minősülnek egyes vakcinák, vérkészítmények, a növekedési hormon vagy az inzulin. Például az egyik első és manapság is egyik legsikeresebb célzott eljárás az emlődaganatok egy fajtájának kezelésében alkalmazott monoklonális antitest volt, amely forradalmasította az emlőrákos betegek gyógyítását. Mivel itt nem hagyományos citotoxikus kemoterápiáról van szó, más jellegű mellékhatás lép fel, így nem várható például sem hajhullás, sem vérképromlás.

A célzott gyógyszerek a személyre szabott gyógyítás jó példái, melynek lényege „a megfelelő terápiát a megfelelő betegnek/célpont ellen a megfelelő időben” alapelv teljesülése. A személyre szabott gyógyszerek olyanok, melyekről diagnosztikus eszközökkel előre meg tudják mondani, hogy alkalmazásuk mely páciensek számára lesz előnyös, semleges vagy egyenesen hátrányos. Ezek a gyógyszerek a betegség okát veszik célba, így eredményesebb és kevesebb mellékhatással járó terápiaként jelentek meg. Mivel előre meghatározható a kezelésre várhatóan jól reagáló betegek csoportja, a személyre szabott gyógyszerek alkalmazása az egészségügyi finanszírozók számára is előnyös, hiszen hatásosabb, biztonságosabb és összességében költséghatékonyabb terápiákat támogathatnak.

Az utóbbi időben megjelentek az úgynevezett biohasonló készítmények, melyek az eredeti biológiai gyógyszerek másolatainak tekinthetők. Szemben a jól ismert generikus gyógyszerekkel, melyek kisméretű, úgynevezett kémiai szerek utángyártott változatai, itt nagyméretű és bonyolult szerkezetű fehérjemolekulákról van szó, ezért az eredeti gyógyszer egy az egyben történő lemásolása lehetetlen. A fejlesztők célja ebben a körben csupán a hatásosságában és biztonságosságában kellő mértékben hasonló szerek létrehozása lehet.



Ha el akarnánk dönteni, hogy egy biohasonló készítmény minden indikációra vonatkozóan valóban hasonló hatékonyságú-e, akkor el kellene végezni szinte minden olyan vizsgálatot, amit az eredeti szerrel végigcsináltak. Az amerikai törzskönyvező hatóság (FDA) vonatkozó előírásai nagyon szigorúak, a gyártóval való folyamatos kapcsolattartást is megkövetelik a minőségi és a tudományos szempontok teljesülése mellett. Az európai szabályozásban a biológiai hasonlóság megállapításához elsősorban a megfelelő hatásosság és biztonságosság összehasonlító jellegű bizonyítása szükséges. Önmagában a beteg hasznának (pl. túlélésbeli előny az addigi standard terápiához képest) vizsgálata nem központi kérdés, mivel azt már az eredeti készítménnyel történt vizsgálatok bizonyították.

Az európai gyógyszerhatóság legújabb iránymutatása szerint – megfelelő bizonyítékok bemutatása esetén – lehetséges a hatásossági és biztonságossági adatok kiterjesztése, vagyis extrapolációja az eredeti készítmény olyan indikációira is, amelyben a biohasonló készítményt nem vizsgálták. A hatóság ilyen irányú döntése csakis kiterjedt tudományos megalapozottság esetén születhet meg. Egy adott gyógyszer különböző indikációiban általában eltérő érzékenységű betegcsoportokkal találkozunk, ezért ilyenkor a biztonságossági (ún. immunogenitási) adatok kiterjesztése nem egyértelmű.

Például egyazon daganat korai és előrehaladott (áttétes) formáinak biológiai gyógyszerrel történő kezelésekor minőségében és gyakoriságában is eltérő immunreakciókkal találkozhatunk, mert a korai esetekben a betegek immunrendszere még többnyire érintetlen és érzékenyebb, míg az előrehaladott stádiumú, már többféle kezelésen átesetteknél az immunrendszer reakciókészsége is jelentősen megváltozhat. Tehát a korai eseteken nyert immunogenitási adatok nagy biztonsággal kiterjeszthetők lennének az áttétes betegcsoportokra, de ugyanez fordítva sokszor nehezen lehetséges. Legmegnyugtatóbb, ha az extrapolálni szánt adatok mindig a legérzékenyebb és leghomogénebb betegcsoportban végzett vizsgálatokból származnak. 

A hagyományos kémiai gyógyszerek és generikus változataik a hatóanyag azonossága miatt általában – amennyiben erre hatósági jóváhagyás van – gyógyszertári szinten egymással felcserélhetők. Mivel a biohasonló szereknek az eredeti gyógyszerrel összehasonlítva csak hasonló, de nem azonos a terápiás hatásossága, a biztonságossága és a gyógyszerminősége, esetükben a felcserélés vagy helyettesítés során rendkívül nagy körültekintéssel kell eljárni. Az immunterápiák hatóanyagaival szemben ellenanyagok termelődhetnek a szervezetben, az eredeti és a követő készítmények immunogenitása eltérő lehet, ezért egy megkezdett kezelést – mai tudásunk szerint – csak klinikai indokok alapján, orvos felügyelete mellett szabad másik, biológiailag hasonló készítményre átállítani.

A betegek kezelése eredeti és biohasonló szerrel egyaránt elkezdhető, azonban a terápiát azzal a gyógyszerrel javasolt végigvinni, amelyikkel elindították. A terápia váltását megfelelő orvosi indok alapján mindig a kezelőorvosnak kell kezdeményeznie és elvégeznie szoros klinikai ellenőrzés mellett.

Magyarországon az OGYI/GYEMSZI helyettesíthetőségi listáján immunterápia nem szerepel, vagyis egy eredeti biológiai gyógyszer és annak biohasonló készítményei gyógyszerész által egymással nem helyettesíthetők.

Még nincs elegendő bizonyíték arra, hogy egy már megkezdett terápia során egyértelműen biztonságos volna az eredeti gyógyszert annak biohasonló változatára átváltani. Ezt a kérdést csak erre irányuló vizsgálatokkal lehetne igazolni, azazhogy a váltás után is következetesen ugyanazok a terápiás előnyök érhetők el a kockázat növekedése nélkül. Az eredeti és a biohasonló készítmények közötti gyógyszerváltás klinikai feltételeit még jól meg kell határozni. A gyakori cserét a biztonságosság megőrzése érdekében mindenképp indokolt elkerülni.

A szerző egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Onkológiai Intézetének igazgatója