Nagybevásárlás után - Jó pénzért blogoltak

Halaska Gábor
2013-05-30 15:40
Visszakerülhet a webes világtérképre, de hatalmasat is bukhat a Yahoo! a legnagyobb mikroblog oldal, a havi 300 millió látogatót kiszolgáló Tumblr megvásárlásával.
Élete üzletét kötötte David Karp, a 26 éves New York-i srác, ez nem vitás. Néhány alkalmazott társával együtt nemrég 1,1 milliárd dollárért, közel 250 milliárd forintnak megfelelő összegért adta el a 2007 elején alapított, Tumblr nevű, 175 főt foglalkoztató mikroblog szolgáltató cégét a Yahoo! Inc.-nek.

A Wall Streeten most a legtöbb befektető és szakértő a másik oldal üzleti indítékait kutatja - mondja Somi András, a KBC Equitas elemzési vezetője. Mivel a Tumblr nem nyilvános cég, így idei bevételi terveiről sem lehet biztosat tudni. Az elterjedt változat szerint 100 millió dollárnyi bevételt vár David Karp volt vállalata, de van olyan pletyka is, amely szerint idén reálisan inkább 15 millió dollár körül lehet az árbevétel. A pesszimistábbak verzióját erősíti, hogy a Business Insider portál beszámolója szerint tavaly 13 millió dolláros volt a bevétel, miközben a cég működése ennek közel dupláját, 25 millió dollárt emésztett fel. Ráadásul rövid távon hatalmas változás nem várható a hirdetési politikában, így valószínűleg a bevételtermelő képességben sem.

REKORDGYANÚS ÖSSZEG

Még amennyiben a nagyobb (vagy ahhoz közeli) bevételi terv teljesül is az idén, akkor is döbbenetesen magas a vételár, hiszen a várható árbevétel legalább 11-szeresére rúg, ami rekordgyanús arány. Nem is szólva arról az esetről, ha a 15 millió dollár körüli becsléssel számolunk. „Nem szabad hagyományos elemzői közelítéssel tekinteni erre az üzletre. Inkább az a kérdés, hogyan formálja majd hosszabb távon gyümölcsözővé friss szerzeményét a Yahoo!" - fejti ki a KBC elemzője.

További részletek a Figyelő hetilap 2013/22-ik számában.