Az arab tavasz arról szól, hogy az emberek visszakaparintsák a jövőjüket, kommentálta a 2010 óta az iszlám országokban zajló eseménysorozatot Ashraf Mohsen. Kiemelte, hogy ezzel népe is új helyzetbe került, hiszen hosszú évtizedek után újra maguk dönthetnek a sorsukról, visszaszerezve önbecsülésüket. Ilan Mor ezzel szemben országa pártatlanságát hangsúlyozta, mondván, hogy Izrael az egyes vélekedésekkel szemben semmilyen szerepet nem játszik, és nem is áll egyik oldalra sem a folyamatokban. Mivel azonban az arab világ eseményei közvetlen hatással vannak Tel Aviv viszonyaira, körültekintően, és éberen figyelik szomszédaik akcióit.
Mor kiemelte, hogy mivel a harcok a síita és szunnita népcsoportok közti „nagy játszma" részei, értelmetlen ennek kapcsán számba venni Izrael, és a környező arab országok korábbi konfliktusait, hiszen ezek ettől teljesen külön álló helyzetek.

A két nagykövet kölcsönösen barátnak és testvérnek nevezte egymást, hangoztatván az országaik közt zajló békefolyamatok fontosságát. A két ország kapcsolata a korábbi években koránt sem volt ilyen baráti, hiszen a 1979-es békemegállapodásig 30 éven át háborúskodott egymással a két állam. A viszony ezt követően is feszült maradt, még a gázai övezet '82-ben lezárt kiürítése után is.

Ennek nyomán Mohsen kijelentette, „a békéről jöttem beszélni, és nem régi konfliktusokról". A felek leszögezték, hogy államaik minél erősebb, tartalmas együttműködést szeretnének egymással, és a régió többi képviselőjével egyaránt. Az arab tavasz eseményei és a terrorizmus azonban döntően befolyásolják nem csak a térség, de az egész világ egyensúlyát és szabadságát. Ennek nyomán mindketten elítélték a terrorszervezeteket, és a tömegpusztító fegyverek használatát.

A fenti két probléma kapcsán a többek között Iránnal szemben alkalmazott nemzetközi gazdasági és politikai szankciók rendszerét említették. Moshen szerint ezeket valójában a nép szenvedi el, nem pedig az adott rezsim, így más eszközre lenne szükség, ezzel szemben Mor az irániakat is felelőssé teszi abban, hogy eltűrik vezetőik politikáját, így az embargók általi elszigeteltség révén „azt kapják, amit érdemelnek".
A béke, és az együttműködés további erősítése érdekében a két nagykövet a liberális demokráciát jelölte ki követendő útnak, hiszen csak ez oldhatja fel a térség háborúit előidéző bizonytalanságot, és labilitást. A demokrácia azonban inkább folyamat szerintük, mint egyszerű politikai intézmény, így ennek megtanulására mindannyiuknak időre, és türelemre lesz szüksége a jövőben.