Nagyobbat ugrik a gazella

Halaska Gábor
2013-08-15 18:20
A nemrég megjelent állami inkubátorprogram hatalmas érdeklődést keltett a hazai innovatív vállalkozások körében olyannyira, hogy a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) jelenleg pótlólagos források bevonását tervezi.

 



Az állami pályázat keretében 2,1 milliárd forintos össztámogatás válik elérhetővé a hazai vállalkozások számára egy kétlépcsős kiválasztást követően. A pályázat célja a nemzetközi piacokon versenyképes, magyar vagy akár a környező országokban elért K+F eredményeken alapuló startup vállalkozások felépítését, az azokban végzett K+F projektek sikeres befejezését segítő, és tőkebefektetést is vállaló technológiai inkubátorok kiválasztása, akkreditálása.
A pályázat kiírását széleskörű kutatás és szakmai egyeztetés előzte meg a hazai start-up ökoszisztéma fontos szereplőivel. A széleskörű elfogadottság jegyében már a kiírás megjelenését is nagy várakozás övezte. A kiírást követően sok pozitív visszajelzés érkezett a hazai, mérvadó szakmai körökből, számos nyilatkozat is alátámasztotta a pályázat szükségszerűségét és kiemelte annak várható pozitív hatásait a start-up ökoszisztéma élénkítésére vonatkozóan.
A program iránti nagy érdeklődést bizonyítja, hogy a NIH székházában, 2013. július 31-én több mint 100 résztvevő jelenlétével került megrendezése a programról szóló első nyilvános konzultáció, melynek célja a program lényegének és menetének ismertetése, valamint a jelenlévőkben felmerülő kérdések megválaszolása volt. Az eseményen számos hasznos kritikai észrevétel is megfogalmazásra került, így ezeket a jelen pályázat tapasztalataival együtt hasznosítani fogjuk az inkubátorprogram tervezett folytatásában.

A Magyar Innovációs Szövetség több helyen publikált állásfoglalásában javasolt újragondolás vagy lényegi átdolgozás mellett semmilyen szakmai érv nem szól, éppen ezért szeretnénk megnyugtatni a pályázatban érdekelteket, hogy minden kockázat nélkül folytathatják pályázati előkészületeiket.

A folyamatos tájékoztatás és félreértések elkerülése érdekében a Hivatal honlapján is lehetőség van a kérdéses ügyek tisztázására.
Az élénk érdeklődésre való tekintettel az NGM és a NIH jövőre újabb pénzforrások bevonását tűzte ki célul, így jelenleg is minden eszközével keresi a lehetőségeket a pályázat, és ebből adódóan a pályázók körének kibővítésére.
Az innováció és az ezen alapuló vállalkozások alapvető pillérei a gazdaság fejlődésének, így minden szereplő számára fontos az együttműködés és a párbeszéd a közös célok elérése érdekében. A Hivatal, ahogy eddig is, ezután is nyitott az innováció területén működő minden partnerével folytatott együttgondolkodásra, párbeszédre.

A pályázatról bővebben itt olvashat.