Esetükben a kérdés úgy vetődik fel: a Federal Reserve vajon visszafogja-e a pénzpumpát, és ha igen, mikor, vagy még jó ideig élvezhetik a tőkepiacok az amerikai jegybankból kiömlő likviditást?

A tinikéhez hasonló „Merre tartsak, mihez kezdjek?” kérdésre keresve a válaszokat a befektetők állandóan falakba ütköznek. Nem tudják ugyanis, hogy mi alapján döntsenek. Milyen mutatókat figyeljenek? Az inflációt? A munkanélküliségi rátát? Az ingatlanárakat? Egyik sem jó, mindegyikre hivatkoztak már az utóbbi időben, és egyik sem vált be. A kapaszkodóiktól megfosztott piacok pont úgy viselkednek, mint az apanázst leső tinédzserek. Még a legtapasztaltabb befektetők is hihetetlen mennyiségű időt áldoznak arra, hogy a Fed tisztségviselőinek legapróbb megnyilvánulásait elemezgessék.

Véleményünk szerint az Egyesült Államok gazdaságának talpra állításához már nincs szükség a monetáris élénkítés, a havi 85 milliárdos kötvényvásárlási program folytatására. A nagy lazaságnak előbb-utóbb vége is lesz. Így el kell gondolkodnunk azon, hogy mire kell igazán figyelni, mihez érdemes hosszú távon igazodni. Vannak-e vajon olyan közgazdasági törvények, amelyek a válság évei után is érvényesek maradnak?

Van például egy egyszerű hüvelykujjszabály, amely segíthet befektetői tipródásainkat feloldani. Ez pedig a nominális GDP és kamatszint jó öreg összefüggése. Ennek még az után sem kopott sokat a korrelációs értéke, amikor a döntéshozókat befolyásoló erejét már régen elveszítette. Ez a nagyon egyszerű szabály összeköti a termelékenység és a népesség változását a kamatokkal, amelyek azért mégiscsak a gazdasági teljesítmény zsinórmértékének tekinthetők. Emellett a nominális GDP a reálértelemben vett növekedés és az infláció összege. Így a kamatszintet a bővüléshez és az inflációhoz kötöttük, ami szintén nem tűnik túlzott merészségnek.

Ha így vetjük fel a kérdést, akkor az Egyesült Államokban várható kamatszint meghatározásához nem kell mást tennünk, mint megbecsülni az ország inflációját és a növekedését. Az egyszerűbb kérdésnél maradva: az inflációról annyit biztosan tudhatunk, hogy tartósan alacsony lesz. Az elemzői vélemények ma általában 2 százalék körül szóródnak 2014-re, és nincs okunk kételkedni ebben.

A keményebb dió a GDP becslése. A mai vitákban a kérdés általában úgy vetődik fel, hogy a hitelállomány tartós leépülése és a romló demográfiai adatok hosszú távon elérhetetlenné teszik-e a 3 százalékos növekedést. Nos, mi abban hiszünk, az amerikai olaj- és gázkitermelés alakulásánál nem kell jobb bizonyíték arra, hogy az amerikai gazdaság mindig képes megújulni. Ezzel együtt azt el kell ismernünk, hogy a 3 százalékos bővülés elérése nem holnap lesz, így a magunk részéről a jövő évi GDP-növekedést 1,5-2 százalékra tesszük.

Lehet, hogy ideje lemondani az apanázsról, elengedni anyuka szoknyáját, és elkezdeni a saját fejünkkel gondolkodni.

A szerző a Pioneer Investments bostoni központjának kötvényelemzési igazgatója