Négy cég termelte a magyar GVA majdnem 5 százalékát

válassz
2013-11-06 10:22
A hazai gyógyszeripar 4 nagyvállalata - a TEVA, a Sanofi, az Egis és a Richter - összességében 1155,3 milliárd forint hozzáadott érték megtermelésével járult hozzá 2012-ben a nemzetgazdaság teljesítményéhez, amely az ország összteljesítményének 4,8 százalékát jelenti - áll „A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban 2008-2012" című kutatásban, amelyet a Századvég Gazdaságkutató Zrt. készített.
A kutatás célja a 4 gyógyszergyártó 2008-2012 közötti időszakban a magyar nemzetgazdaságra gyakorolt szerepének felmérése volt. Az elemzés során a vállalatok által megtermelt összes hozzáadott érték mentén vizsgálták a társaságok nemzetgazdaságban játszott szerepét, integráltságukból származó multiplikatív hatásokat, az értékesítési és a kutatás-fejlesztési tevékenységük alakulását, valamint az államháztartási befizetéseiket. A tanulmány az összetettebb közvetett hatásokat is igyekezett számszerűsíteni egy átlátható, strukturált elemzés keretein belül. Az elemzés egy sokkal szélesebb körű és mélyebb képet ad a vállalatok teljes nemzetgazdaságban betöltött sokoldalú szerepéről, mint amit a statisztikai mutatókkal jól mérhető nemzetgazdasági hozzájárulásként szoktak feltüntetni.

2012-ben a 4 cég a teljes hazai hozzáadott érték 4,8 %-át adta. A társaságok 2012-ben 1.155,3 milliárd forinttal, a vizsgált időszakban - 2008-2012 között - pedig közvetlenül 2.703,9 milliárd forinttal, közvetve további 1.783,5 milliárd forint, azaz összességében 4.487,4 milliárd forint hozzáadott érték megteremtésével járultak hozzá a nemzetgazdasághoz. A 4 cég által közvetlenül előállított érték a felmérés által érintett öt évben folyamatosan nőtt: a 2012-es adatok 54,5 százalékkal haladták meg a 2008-as értékeket. A magyar gazdaságban keletkező bruttó hozzáadott érték (Gross Value Added - GVA) a gazdasági teljesítmény nemzetközileg leginkább elfogadott mércéje és ez képezi a bruttó hazai össztermék (Gross Domestic Product - GDP) számításának alapját is.

Az elemzésbe vont 4 cégnél 2012-ben összesen 12.494 fő dolgozott, 612 fővel több, mint 2008-ban, tehát más ágazatokkal ellentétben a gazdasági válság ellenére sem csökkent a foglalkoztatottak száma. Ennél is jelentősebb tény azonban, hogy az iparágban meglévő 10 munkahely a tovagyűrűző hatások révén a beszállítók és kereskedők körében további 23 állás létrejöttéhez és megtartásához járul hozzá, a cégek tehát közvetlenül és a multiplikatív hatás révén 41.424 főnek biztosítottak munkalehetőséget 2012-ben a magyar gazdaságban.

A Századvég Gazdaságkutató megállapítása szerint az ágazat a kutatás-fejlesztésben is élen jár. A vizsgált társaságok 2012-ben 62 milliárd forintot fordítottak kutatás-fejlesztésre, amely a nemzetgazdasági átlag nyolcszorosának felel meg. Ez az érték EU-s szinten is magasnak mondható. A vizsgált vállalatok a K+F teljes spektrumát lefedik, a legmagasabb hozzáadott értékkel rendelkező alapkutatástól a klinikai vizsgálatokig.

A felmérésbe bevont vállalatok magyarországi tevékenységük révén 2012-ben 32,6 milliárd forinttal gyarapították a költségvetést, míg 2008 és 2012 között 221 milliárd forinttal járultak hozzá a költségvetés bevételeihez: öt év alatt 354,7 milliárd forintot fizettek be az államnak adók és járulékok formájában, ezzel szemben 133,7 milliárd forintot igényeltek vissza. Az áfa visszaigénylés nagysága egyértelműen az igen jelentős export-tevékenységnek köszönhető.

A kutatás rámutatott továbbá arra, hogy a cégek teljesítményei, ezáltal a magyar gazdaság fejlődéséhez való hozzájárulásuk más területen is kiemelkedő. A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező vállalatok intenzív és fokozódó exporttevékenységet végeznek, hazai munkaerő foglalkoztatásával előállított készítményeket értékesítenek az országhatáron kívül, amely szintén hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez. A vállalatok export teljesítménye kiemelkedően magas volt: 2008-2012 között 61,4 százalékkal növekedett, amely a nemzetgazdasági exportnövekedés két és félszerese.
A statisztikai mutatókkal jól mérhető gazdasági hatások (hozzáadott érték, foglalkoztatás, adóbevételek) mellett a Századvég tanulmánya rámutatott arra is, hogy a vállalatok tovagyűrűző-hatásukkal is segítették a magyar gazdaság működését, fejlődését.