Ezt senki sem tudja megmondani. Banja Luka városa például az elmúlt 135 évben nyolc államalakulathoz tartozott. Hát, ez nem éppen a stabilitás jele, igaz? Szóval hogy mi lesz itt húsz év múlva, azt tényleg senki nem tudja megmondani, senki.

Jelenleg nincs közös álláspont Bosznia-Hercegovina jövőjét illetően. Banja Luka egy erős RS-t szeretne, ami annyira független, amennyire csak a daytoni megállapodás lehetővé teszi. Vagy még azon is túl, ha sikerülne újradefiniálni a boszniai konfederációt, lehetőleg minél több kompetenciát megtartani az entitás számára. Ezzel szemben Szarajevó egy centralizált államot szeretne, egy területileg egységes, szuverén államot, ha lehetséges entitások nélkül. Ezek a víziók kibékíthetetlenül eltérőek.

A nemzetközi közösséget eközben egyre kevésbé érdekli Bosznia helyzete. Nem szólnak bele, hagyják, bármi történjen, csak konfrontáció ne legyen.

Hogyan lehet így eljutni az EU-ba?

Ami Bosznia külpolitikai irányvonalát illeti, teljes az egyetértés, az országnak előbb-utóbb integrálódnia kell az EU-ba. Ebben minden politikus egyetért. Ma Boszniában nincs egyetlen EU-szkeptikus párt sem.

Abban azonban messze nincs egyetértés a két entitás között, hogyan is kellene odáig eljutni. Mi itt Banja Lukában az EU-csatlakozást decentralizált folyamatnak látjuk, azaz szerintünk minden közigazgatási szintnek megvan a saját alkotmányos feladata. Boszniában a közös állami parlamenten kívül az entitásoknak saját törvényhozásuk is van, illetve a Bosnyák-Horvát Federáción belüli kantonoknak is megvannak a helyi jogköreik. Mi úgy gondoljuk, ezeknek a szinteknek mind külön kell részt venniük a csatlakozási folyamatban. A legmagasabb szinten, a közös állami szinten kevés a tennivaló, mert az EU-csatlakozás legfontosabb területei ma alkotmányosan az entitások szintjéhez tartoznak. A mezőgazdaság az entitások szintjén van, az egészségügy az entitások szintjén van, a kultúra, az oktatás az entitások szintjén van, ezekbe a közös, központi állami hatalomnak nincs beleszólása, vagy csak kevés.

Ezzel szemben a szarajevói politikusok álláspontja az, hogy az EU integráció folyamata remek alkalom a centralizációra. Tehát szerintük egyetlen, de erősen centralizált folyamatra van szükség. Ennek érdekében megpróbálják átszervezni a kompetenciákat az entitásoktól és a kantonoktól, hogy minden a központi, állami intézmények hatásköre legyen.

Én azonban azt mondom, hogy ha elvesszük a törvényhozási, végrehajtási hatalmat, az intézményeket a kantonok és az entitások szintjéről, az gyakorlatilag alkotmányos reformot jelent. Lehet, hogy nem az a címke, hogy „Alkotmányos reform," hanem hogy „EU integráció," de a lényeg az, hogy ez megváltoztattná az alkotmányos rendet Boszniában.

Brüsszel csak annyit követel meg, hogy Bosznia álljon elő végre egy modellel, hogy a csatlakozási folyamat során hogyan zajlana a vertikális és horizontális kommunikáció és koordináció az államon belül. Amíg nem tudunk erről itt Bosznián belül megállapodni, addig az ország nem tud előre lépni. Ezért van az, hogy Bosznia a mai napig nem tudott hiteles tagfelvételi kérelemmel fordulni Brüsszelhez.

Mi lehet a feloldása ennek a belső válságnak?

Nézzük csak meg az EU integráció kérdését. Valahol már látszódik, hogy Bosznián belül is kétsebességes rendszer működik. Nálunk, az RS-ben van egy EU csatlakozási minisztérium és egy EU-csatlakozással foglalkozó parlamenti bizottság. Az elmúlt lassan három évben minden jogszabály, ami a parlamentünk elé kerül, megfelel a közösségi jognak, harmonizálva van. A Federáció még messze nem tart itt. Kanton-szinten meg abszolút nem történik semmi. Tehát az RS folyamatosan egyre több európai sztenderdnek és előírásnak felel meg, miközben a Federáció stagnál. A két entitás között a különbség napról-napra nő.

Ez most már a nemzetközieknek is szemet szúr. A nyugati követségeken egyre többször, és egyre világosabban fogalmazódik meg, hogy valamit tenni kell, át kell szervezni, újra kell stuktúrálni a Federációt. Már rég nem a hatékonyság fokozása a cél, hanem hogy egyáltalán funkcionáljon.

Milyen most a kapcsolat a három államalkotó nemzet között Boszniában?

Ma teljesen más a helyzet. Semmilyen tekintetben nem beszélhetünk egységről. Ma három független politikai aréna működik párhuzamosan Boszniában. Egyes pártok az RS-ben kampányolnak, más pártok a bosnyák választókat célozzák, megint mások meg a horvátokat. Három párhuzamos világ.

Paradox módon a bosnyákok manőverezése egyébként a Jugoszlávia szétesése előtti szerb törekvésekkel áll párhuzamban. Jugoszlávián belül ugye a szerbek voltak relatív többségben, nekik nagyon megfelelt ez a Jugoszlávia, megpróbálták megvédeni, harcoltak a decentralizáció minden formája ellen. Ma ugyanígy viselkedik Szarajevó. Mivel Bosznián belül a bosnyákok vannak relatív többségben, most Szarajevó az, aki mindent centralizálni akar, egyesével próbálja megszerezni az intézményeket, a kompetenciákat.

De továbbmegyek: a bosnyákok kifejezetten dominálni akarják a másik két államalkotó nemzetet. Például csalnak, de legalábbis manipulálnak a választásokon, a háromtagú elnökség horvát tagja például a horvátok szavazati nélkül képviseli a horvátokat. A két legnagyobb horvát pártot megpróbálták kiszorítni a kormányzásból, helyettük két kicsi, mondhatni marginális horvát párttal szövetkeztek, akik finoman szólva sem túl legitimek a horvátok között. De ugyanezt a játékot eljátszották a Miniszterek Tanácsában is, hogy kitrükközzék onnan a legnagyobb szerb pártot. Ők rombolják Boszniát azzal, hogy dominálni akarják, semmibe véve a másik két nemzetet, vagy éppenséggel kizárni őket. Ez így nem fog menni. Ez a nacionalista politika rombolta szét annó Jugoszláviát is. Bosznia pedig voltaképpen egy mini-Jugoszlávia.

Azt látjuk, a kulcs most a horvátok kezében van. A boszniai szerbek és horvátok között egyre szorosabb az együttműködés. Ennek egyszerű politikai magyarázata van. A horvátokat túl sok sérelem érte a Federáción belül. A szerbek már régóta harcolnak a bosnyák pártok politikája ellen, ami elnyomja a két másik nemzetiséget. Mivel a horvátok is egyre inkább elnyomva érzik magukat, természetes volt, hogy a horvátok közeledjenek a szerbekhez.

De a szerbek, akik határozottan kiállnak a horvátokat ért méltánytalanságok ellen, ezzel nem csak a horvátokat védik, hanem egyben önmagukat is. Mert ha a bosnyákok ma leszavazzák, kijátsszák a horvátokat, megváltoztatják a szerepüket a Federáción belül, akkor ne legyen kétségünk, tíz vagy húsz vagy harminc év múlva mi következünk. Ez a relatív többség politikai hatása.

Sok szó esik egy önálló horvát entitás, vagy „harmadik entitás" létrehozásáról. Mi ennek a realitása?

Úgy tűnik, a bosznia horvát közvélemény ezt az önálló entitást favorizálná. Ennek azonban területi akadályai vannak. A harmadik entitás legtöbb híve Hercegovinában van, ahol a horvátok egy tömbben élnek. Ugyanakkor a horvátok szétszóródva élnek egész Boszniában. Mi lenne akkor a szarajevói horvátsággal? Mi lenne a Bosznia középső vagy északi részein élő, szintén tekintélyes lélekszámú horvátsággal?

Hogyan értékeli a Belgrád és Szarajevó közötti kapcsolatokat?

Ma úgy tűnik, a bosnyák fél még nem kész az őszinte kommunikációra Belgráddal. Ha Belgrádról van szó, csak a háborúval kapcsolatos kérdéseket ismételgetik. „Ki a felelős?" „Agresszió volt-e, vagy sem?" „Elismerik, hogy Önök a felelősek?" „Mikor fognak bocsánatot kérni?" Az újságírók és gyakran a politikusok is egyből ezt hozzák szóba, amikor egy új szerb államfő, miniszterelnök vagy külügyminiszter látogat Szarajevóba. Pedig ez ma már történelem. A közelmúlt történelme, persze, de túl kellene lépni rajta, mert nem vezet sehová.

A bosnyák politikai elit alapfilozófiája, hogy ők a háború áldozatai. Ez remekül megfigyelhető a szarajevói sajtóban, amikor valami EU-integrációs kérdés merül fel, mint például nemrég a vízumkötelezettség eltörlése. Az jött le a politikusok mondanivalójából, hogy nekik ez jár. Nem azért jár, mert megfelelnek a brüsszeli kritériumoknak, hanem mert ők a háború áldozatai. „Megérdemeljük a vízummentességet, hiszen ott volt Srebrenica." Pedig Európát ez hidegen hagyja. Tessék teljesíteni a feltételeket, amik a vízummentességhez kellenek, tessék teljesíteni a feltételeket, amik az EU-tagjelöltségi kérelem benyújtásához kellenek, és ennek semmi köze a háborúhoz és a háborús bűnökhöz.

Az a baj, hogy ez a fajta gondolkodás veszélyes. Egyszer beszélgettem egy egyszerű parasztemberrel egy kis faluban. Azt mondta, rendben, most 4:2 az állás. Kétszáz évre visszament a falu történetében: ekkor és ekkor ti gyilkoltatok minket, utána mi benneteket, aztán megint ti minket, és így tovább. Ezen muszáj lenne túllépni.