Nem kell senkinek az utolsó Malév-gép

válassz
2014-01-09 08:23
A becsődölt Malév utolsó gépére január 6-ig lehetett ajánlatot tenni, de a felszámoló tájékoztatása szerint ezúttal sem érkezett be ajánlat - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
A felszámoló a CRJ típusú repülőgépért ezúttal is 3,6 millió dollárt (800 millió forint) várt, de most is hiába. Az idő pedig a gép állapota ellen dolgozik, így félő, hogy hamarosan már csak alkatrésznek lehet majd eladni.A gép mellett hamarosan újra meghirdetik a nemzeti légitársaság egykori balatonlellei üdülőjét és egyéb kis értékű ingóságokat is. A lap felidézte: a bíróság nemrég 2014. június 30-ig hosszabbította meg az eljárás határidejét.

Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete elnöke korábban a lapnak elmondta: mintegy 900 ember lassan két éve vár a pénzére, ami nettó 2 milliárd forint. Ezt a felszámolás biztosan nem fedezi, ezért állami segítséget kértek.
MTI