Nem menekült meg az eurózóna a munkanélküliségtől

2013-09-13 12:55
A második negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság a 17 tagországot magába foglaló eurózónában negyedéves összevetésben, miután már az első negyedévben is 0,4 százalékkal apadt a munkában állók száma - jelentette pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A teljes unió területén nem változott a foglalkoztatottság a második negyedévre, míg az első negyedév során 0,2 százalékot csökkent.2012. második negyedévhez viszonyítva, tehát éves alapon, 1 százalékkal esett a foglalkoztatottság az eurózónában, és 0,4 százalékkal az EU területén.

Az Eurostat becslése szerint 2013 második negyedévben az Európai Unióban 221,8 millió főt foglalkoztattak, közülük 145 milliót az eurózónában. A szervezet korábbi becslése szerint eközben 11 százalék volt a munkanélküliség az Európai Unióban. A második negyedévben a foglalkoztatottság Észtországban (1,5 százalékkal), Litvániában (0,8 százalékkal) és Portugáliában (0,8 százalékkal) nőtt a legjobban, míg Cipruson (2,1 százalékkal), Spanyolországban (0,5 százalékkal), valamint Hollandiában, Szlovéniában és Szlovákiában (mind 0,4 százalékkal) csökkent a legjobban. Magyarországra vonatkozóan az Eurostat nem közölt friss második negyedéves adatokat, az első negyedévben pedig nem volt változás a foglalkoztatottságban.
MTI