Nem nálunk bővít a BASF

válassz
2014-02-26 08:32
Logisztikai okokból nem Magyarországon, hanem Krakkónál épül a BASF autókatalizátor-gyára, mivel közelebb van a németországi megrendelőkhöz - közölte a 160 millió eurós beruházással összefüggésben a Világgazdasággal Herbert Fisch, a BASF Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Herbert Fisch elmondta azt is: a német konszern az év végéig megszünteti solymári termelő üzemét, a BASF Poliuretán Hungária Kft.-t. Nem azért, mintha nem bővülne a cég forgalma és eredményessége, hanem azért, mert a BASF méretgazdasági indokkal koncentrálni igyekszik a szétaprózódott gyártóegységeit. Hasonló okokból szűnt meg néhány hónapja egy svédországi gyár is - tette hozzá.

A magyarországi autógyárak mind a BASF vásárlói, és amint Herbert Fisch mondta, a Magyarországon gyártott modellek termelésének felfutása természetesen jelentkezett a cég rendelésállományában. Az ügyvezető igazgató szerint egy vegyi üzemnek azonban hatalmas piacra van szüksége, s a három autógyár felvevőképessége sem elegendő arra, hogy ellátásukra külön gyárat létesítsen a BASF, másrészt egy vegyipari komplexum sosem egyfajta terméket, hanem egymáshoz kapcsolódó termékköröket gyárt.
MTI