Guntram B. Wolff az európai gazdasági növekedésről

A helyzet jobbra fordult még a nehézségekkel küzdő déli országokban, így például Portugáliában is. A spanyol GDP mindössze 0,1 százalékkal mérséklődött az idei második negyedévben, s az ESI lassú, de folyamatos javulást mutat az elmúlt 12 hónapban. Az olasz gazdasági hangulatmutató a nyár második hónapjában 89,5 pont volt, 3-mal haladva meg a júniusi értéket. Az index Franciaországban 89 pont körül ingadozott az elmúlt egy évben, Németországban pedig 100,5-en áll.

Ez azt jelentené, hogy vége a válságnak? Egyáltalán nem! Nem szeretnék győzelmet hirdetni. Sőt, inkább gazdaságpolitikai lépéseket javasolnék.

Az eurózóna egészében a növekedés továbbra is gyenge. A GDP jövőre várhatóan 1,2 százalékkal emelkedik – áll az Európai Bizottság becslésében. Ez ugyan technikailag a recesszió végét jelenti, de továbbra is nagyon messze van attól, hogy javítson a foglalkoztatási helyzeten. A munkanélküliségi ráta így elfogadhatatlanul magasan, 12,1 százalékon maradhat.

A válságot megelőző években az eurózóna növekedését a periféria országainak bővülése eredményezte. Németország az átlagot hozta. A német növekedés motorja az újonnan csatlakozott országokba irányuló export volt. A spanyol vagy az ír GDP nagymértékben a kiviteltől függ. A spanyoloknál ugyan az elmúlt években jól ment az export, de ahhoz nem eléggé, hogy kihúzza az országot a kátyúból. Túlságosan alacsony volt a belső kereslet. A periféria országainak belső, strukturális reformokra lenne szüksége. A változtatásoknak elsősorban a munkaerőpiacot kellene rugalmasabbá tenniük. De fontos lenne a cégekre vonatkozó szabályozás átalakítása is. A jelenlegi szisztéma visszafogja a versenyt, és megakadályozza az árak alkalmazkodását. Segítene azonban az is, ha a német gazdaság kapcsolna erőteljesebb tempóra.

Három olyan tényező van, amely felpörgetné a német motorokat, és így kihúzná a kátyúból az eurózóna egészét is. Elsőként fontos megjegyezni, hogy a német állami kiadások szintje egyike a legalacsonyabbaknak az EU-ban. Ez erősen hátráltatja a gazdasági növekedést. Németországban növelni kellene az állami beruházásokat. Főleg most, hogy az eurózóna kamatszintje ilyen alacsony. A közkiadásokon elérhető haszon magasabb is lenne, mint a külföldi befektetéseken elért hozam. Tény, hogy a németek súlyos veszteségeket szenvedtek el ez utóbbiakon, elég csak az amerikai jelzálogpiaci összeomlásra gondolni.

Másodszor: megengedőbbnek kellene lenni a bevándorlás kérdésében. Néhány évvel ezelőtt Németországba több külföldi munkás érkezett, mint ahányan elhagyták az államot. Ha szélesedne a munkaerőpiac, akkor nagyobb tér nyílna a magasan képzett és specializálódott külföldi munkavállalóknak. Ez javítana a német vállalatok hatékonyságán. Egyébként nem is feltétlenül szükséges, hogy kiváló minőségű munkaerő vándoroljon be. Képzésekkel, nyelvoktatással segíteni lehet a beilleszkedést. Ez hasznos befektetés lenne, ráadásul enyhítené a magas munkanélküliséggel kínlódó országok gondjait.

Harmadszor: a szolgáltató szektor néhány része túlszabályozott. A liberalizáció élénkítené a versenyt és gyorsítaná a növekedést. A mozgékonyabb szolgáltatások javítanák a feldolgozóipar hatékonyságát is. Új munkahelyek jönnének létre, ezek megnyílnának a bevándorlók előtt is. Lehetővé válna az is, hogy a feldolgozóipar és a szolgáltatások még jobban összeolvadjanak. A hatékonyság javulása a bérek emelkedéséhez vezetne, s ez tovább növelné a keresletet a külföldi termékek iránt.

Az eurózóna hangulatindexei javulást mutatnak. De a fenntartható, egészséges gazdasági növekedéshez további lépések szükségesek. Ezek közé tartoznak a periféria országaitól elvárt reformok, de ugyanúgy például az is, hogy Németország határozott lépéseket tegyen bankjai mérlegeinek kitisztítására és bevezesse a bankuniót. Ha elmaradnak ezek a döntések, akkor a munkanélküliség még sokáig magas marad az eurózónában.

(A szerző a brüsszeli Bruegel Intézet igazgatója)