 |
A háború előtti Boszniára jellemző volt, hogy ugyan a nemzetiségek viszonylag zárt csoportokban éltek, ezek a közösségek viszont szétszórva, egymással keveredve helyezkedtek el a tagköztársaság területén. A szociológusok „leopárd mintának" nevezték el Bosznia akkori etnikai térképét.
Ez az etnikai térkép azonban drasztikusan megváltozott a háborút követően. A háború éveiben mind a három fél katonai erővel igyekezett etnikailag egységes területeket létrehozni és az irányítása alatt tartani. Ennek a szándéknak lett az eredménye Srebrenica, és többi, hasonlóan véres, a polgári lakosság ellen irányuló harci cselekmény.
Ezen a ponton le kell szögezni: a népirtás, az etnikai tisztogatás nem szerb specialitás volt, Bosznia más részein a bosnyák és a horvát katonai és félkatonai csapatok hasonló módon kegyetlenkedtek a civil lakossággal - a híres mosztari Öreg hidat például konkrétan a horvátok ágyúzták bele a Neretvába.
Pontos népszámlálási adatok hiányában jelenleg csak becslések léteznek arra nézve, hogyan alakult a háború utáni Bosznia etnikai helyzete. Az ENSZ adatai szerint az ország lakossága 3.8 millióra csökkent, a lakosok fele pedig nem ott él, ahol a háború előtt. Bosznia két entitása közül a Boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska) etnikailag nagyrészt tisztán szerb lakosságú (a szerbek aránya 90% lehet), míg a másik entitásban, a Bosnyák-Horvát Federációban alig élnek szerbek - leszámítva Szarajevót, Európa egyik legkülönlegesebb, valóban multikulturális városát, ahol a belvárosban egy pár száz méteres körön belül pravoszláv- és katolikus templomot, zsinagógát és mecsetet is találni. A Federáció területéről elüldözött szerbek a Boszniai Szerb Köztársaságban vagy Szerbiában telepedtek le, míg a Szerb Köztársaságból elüldözött bosnyákok a Federációban.
A népszámlálást eddig hivatalosan azért halogatták, mert a boszniai alkotmány garantálja minden elüldözött állampolgár számára, hogy visszatérhessen eredeti lakóhelyére. Bár mindkét entitásban léteznek visszatelepülő, az adott entitásban „idegen nemzetiségű" családok, számuk nem jelentős. A szociológusok konszenzusra jutottak abban, hogy a visszatelepülések időszakát most már le lehet zárni: aki az elmúlt 18-20 évet az eredeti lakóhelyétől távol élte le, az már szinte biztosan nem fog visszaköltözni.
Ugyanakkor a népszámlálástól mindenki tart is egy kicsit. Ha a népszámlálás beigazolja azt, amit a terepet jól ismerő szakemberek állítanak, hogy a 91-es „leopárdmintás" boszniai etnikai térkép amolyan „tehénfoltossá" vált, azaz nagy, etnikailag egységes régiókból áll össze, az világosan megmutatja a boszniai háború etnikai tisztogatás jellegét - amiért mindhárom háborúzó fél felelős.
A szerbek és a horvátok ráadásul attól is tartanak, hogy a bosnyákok aránya esetleg túllépheti az 50 százalékot - kulturális okok miatt a bosnyák anyák termékenységi rátája magasabb, mint a szerbeké vagy a horvátoké. Ha a bosnyákok abszolút többségbe kerülnek az államban, annak - hosszú távon - kihatása lehet a politikai berendezkedésre. Ugyanez igaz a horvátokra is, csak fordított előjellel: ha arányuk tovább csökkent a lakosságon belül, az politikai érdekérvényesítő képességük kárára mehet.
A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy Boszniában a népszámlálás előtt szinte politikai kampány zajlik: az egyes nemzetiségek prominens képviselői, vallási elöljárói sürgetik honfitársaikat, hogy „jó" válaszokat adjanak a számlálóbiztosok kérdéseire. Alapos megfontolás után ugyanis úgy döntöttek a népszámlálás szervezői, hogy nyitott kérdéseket tesznek fel, azaz nem előre meghatározott opciók közül lehet választani, hanem a kérdésekre adott válasz tetszőleges lehet, azt a biztosnak az elhangzás formájában kell felvezetnie a kérdőívre.
Ez azonban nem feltétlenül egyszerű és egyértelmű. Egyetlen példa: Bosznia lakói tökéletesen megértik egymást. Még a boszniai szerbek által beszélt nyelv is közelebb áll egy szarajevói bosnyák nyelvéhez, mint egy belgrádi szerbéhez. A tévék természetesen nem feliratozzák, ha egy másik nemzetiségű beszélő szólal meg a képernyőn, hiszen tökéletesen értik egymást. Ugyanakkor ez a végső soron közös nyelv többféle néven fut: a szerbek alapvetően szerbül, a horvátok horvátul, a bosnyákok bosnyákul („bošnjački") beszélnek (ez immár önálló nyelvnek számít), de ismeretes még a régi idők „szerbhorvát" megnevezése, illetve a „boszniai" („bosanski") nyelv. Mindeközben a szarajevói éttermek étlapjain a „našski" („a mi nyelvünk") felirat jelzi a helyieknek szóló szekciót.
Vannak ugyanakkor bíztató jelenségek is. Egy Facebookon szerveződő kör például arra hív fel minden helyi lakost, hogy vallja magát egységesen „bosznia-hercegovinai" nemzetiségűnek. Szerintük a nacionalista-populista politikai pártok és az általuk fenntartott nemzetiségi ellentétek, a három nemzetiség kínos pontossággal kimért, de a gyakorlatban az ésszerűtlenség határáig nehézkesen működő hatalomfelosztása megmérgezik Bosznia-Hercegovina jövőjét. Ők abban hisznek, hogy Bosznia-Hercegovina csak közös államként, egységesen léphet túl a háborús múlton, és együtt indulhat el az európai integráció felé. „Az mindegy bosnyák, horvát vagy szerb vagy-e, az a lényeg hogy normális legyél" - hirdeti a szlogenjük.
Ha a számuk eléri a mozgalom vezetőjének, Darko Brkan-nak az előrejelzését, miszerint a lakosok akár 20 százaléka is az „egyéb" kategóriát választja, merőben új helyzetet teremthet a nemzetiségi kvótákkal operáló jelenlegi rendszerben.
Korábban egy magát zsidónak és egy magát romának valló boszniai állampolgár indítottak keresetet a boszniai állam ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán, Strasbourgban, mondván, az alkotmány az összes közpolitikai pozíciót a bosnyák-horvát-szerb nemzetiségűek között porciózza ki, így tulajdonképpen megakadályozza azt, hogy egy „egyéb" nemzetiségű boszniai polgár pozícióba kerülhessen.
Balkán Expressz a Facebookon Ha tetszett az írásunk, és szeretne az elsők között hírt kapni a rovat új cikkeiről, kövesse rovatunk Facebook oldalát egy lájkkal.