Nyárra meghaladja a válság előtti teljesítményét a brit gazdaság

2014-03-10 17:44
Nyárra meghaladja a brit gazdaság teljesítménye az öt évvel ezelőtti pénzügyi válság előtt mért legutóbbi csúcsot - jósolta hétfői előrejelzésében a Brit Kereskedelmi Kamarák Szövetsége (BCC).
A szövetség prognózisa szerint az idei második negyedévben várható, hogy a brit hazai össztermék (GDP) már magasabb lesz a 2008 előtti csúcsértéknél.A BCC javította az idei és a jövő évre szóló növekedési előrejelzését is.

A szervezet szerint a brit GDP-érték 2014-ben az eddig várt 2,7 százalék helyett 2,8 százalékkal, 2015-ben a BCC előző becslésében szereplő 2,4 százalék helyett 2,5 százalékkal növekszik.

Mindezek ellenére a szövetség közgazdászai csak 2015 végére várják a Bank of England (BoE) - a brit jegybank - első kamatemelését. Hétfői prognózisuk szerint a BoE a jövő év végén 0,75 százalékra emeli alapkamatát az éppen öt éve érvényben tartott 0,5 százalékos jelenlegi mélységi rekordról.

A BCC várakozása szerint a Bank of England azután is csak mérsékelt ütemben folytatja a monetáris szigorítást, és az alapkamat 2015 második félévében is mindössze 1,5 százalék lesz.Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - 2008-2009-es recessziója az addigi leghosszabb volt a modern brit gazdaságtörténetben. Az akkori visszaesés 2009 harmadik negyedévéig tartott; az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit GDP-érték.

A brit statisztikai hivatal becslése szerint a brit hazai össztermék a pénzügyi válság előtt mért legutóbbi csúcs és a 2009 közepén elért mélypont között 7,2 százalékot zuhant; ez is időarányos negatív rekord.A Bank of England a súlyos recesszió közepette intenzív kamatcsökkentési ciklusba kezdett, és 2009 márciusában érte el az azóta is érvényes 0,5 százalékos alapkamatot.Ez is abszolút mélységi rekord: a Bank of England 1694-es alapítása és a 0,5 százalékos alapkamat öt évvel ezelőtti elérése között eltelt 315 évben a brit jegybank soha nem csökkentette 2 százalék alá irányadó kamatát.

A rendkívül enyhe kamatpolitikát ugyancsak 2009-ben - fennállása óta szintén első ízben - a BoE mennyiségi enyhítési ciklussal is kiegészítette. A gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció eredetileg 75 milliárd fontos keretét a bank már ötször emelte, és az eddig végrehajtott 375 milliárd fontos (több mint 140 ezer milliárd forintos) eszközvásárlással az éves brit GDP-érték 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a piacra.
MTI