Nyereséges volt a Budapest Bank az első félévben

2013-09-05 11:32
A Budapest Bank csökkenő árbevétel és stabil mérlegfőösszeg mellett 10,7 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el a magyar számviteli szabályok szerint az idei első félévben, ami 11 százalékkal magasabb a tavalyi első félévinél - közölte a hitelintézet csütörtökön az MTI-vel.
A féléves nyereség nagyságának hátterében elsősorban néhány nagyobb egyszeri céltartalék-felszabadítás áll, valamint a forintalapú lakossági és a vállalati hitelportfólió javulása - írták.

A közlemény szerint ugyanakkor év végén a bank az eredményességet csökkentő tételek, valamint a különadók miatt jelentősen alacsonyabb nyereségességet vár.

Zolnai György, a bank elnök-vezérigazgatója a közleményben úgy nyilatkozott: "várakozásaink szerint az ez évi nyereségtermelő képességünkre negatívan hat a továbbra is alacsony szintű hitelfelvételi kedv és a lakossági devizahiteleseket érintő esetleges intézkedések. Ennek ellensúlyozására tovább kívánunk erősíteni a számunkra kulcsfontosságú területeken, így a kkv hitelpiacon, a lakossági bankszámlanyitások terén és a hitelkártya szegmensben."

A bank nettó árbevétele az első félévben 7 százalékkal 40,8 milliárd forintra csökkent a tavalyi bázishoz képest.

A mérlegfőösszeg 900,8 milliárd forintot mutatott az idei első félév végén, ez 1 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.A lakossági hitelállomány a piaci tendenciáknak megfelelően az elmúlt év azonos időszakához képest 7 százalékkal csökkent, 398,8 milliárd forintra.A bank kis- és középvállalatokra szakosodott üzletága ugyanakkor az első félévben 8 százalékkal, 413,7 milliárd forintra bővítette hitelállományát. A közlemény szerint az MNB által meghirdetett növekedési hitelprogram jelentős pozitív hatása a második félévre várható.

A Budapest Bank csoport ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni követelésállománya 5 százalékkal csökkent, 604,2 milliárd forintra, ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni kötelezettségállománya pedig 2 százalékkal, 713,5 milliárd forintra mérséklődött.

A pénzintézet működési költségei 6 százalékkal csökkentek, 18,4 milliárd forintot tettek ki 2013 első hat hónapjában.A bank a követelések értékvesztésére 3,97 milliárd forintot számolt el az első félévben, míg a céltartalék-képzés soron 1,65 milliárd forint pozitív eredmény szerepel.

A közlemény szerint az extra pénzügyi tranzakciós illeték-befizetés 50 százalékát számolta el a bank az első félévben.
MTI