Nyereséggel zárta a 2013-as évet a Norwegian Air Shuttle

2014-02-13 14:40
Nyereséggel zárta a 2013-as évet a Norwegian Air Shuttle diszkont légitársaság, bár utolsó negyedéves működésük veszteséges volt - közölte a légitársaság csütörtökön.
A cég honlapján olvasható közlemény szerint a cég 2013 utolsó negyedévét 238 millió norvég koronás (10,4 milliárd forintos) veszteséggel zárta, teljes évi eredménye viszont 437 millió koronás (16,1 milliárd forintos) nyereséget mutat az adózás előtt.

A légitársaság hangsúlyozta, hogy ez a hetedik egymást követő év, amikor nyereséget tudtak termelni, bár a 2013-as eredmények alacsonyabbak a 2012-esnél, amikor 623 millió korona volt a nyereség.

A cég forgalma 2013-ban 15,6 milliárd korona volt, 21 százalékkal magasabb az egy évvel korábbihoz képest.

Kiemelték, hogy a hosszú távú járatok beindítása mintegy 216 millió koronával terhelte meg a költségvetést.

Növekedett a diszkont társaság utasforgalma is, az elmúlt évben 20,7 millió utast szállítottak, hárommillióval többet, mint egy évvel korábban, töltöttségi mutatójuk pedig nem változott, bár erről adatot a Norwegian nem adott meg közleményében.

Bjorn Kjos, a légitársaság vezérigazgatója az eredményeket a közlemény szerint úgy értékelte: nem várt és jelentős költségek jelentkeztek a hosszú távú járatok üzemeltetésének beindításával, több gépük átadás-átvétele is csúszott és a norvég korona gyengülése is negatívan hatott.

Ezzel együtt az üzleti modell sikeres és teljesítette az elvárásokat, az üzemelésből származó pénzforgalom jelentős, ugyanakkor csökkentették a költségeket, emelték a kapacitásokat és szinten tartották a gépek töltöttségi mutatóját.
MTI