Orbán Gábor: tovább egyszerűsödnek a vagyonszerzési illetékszabályok

2013-11-20 13:21
Az illetéktörvény módosításával 2014. január 1-jétől illetékmentessé válnak a házastársak közötti vagyonmozgások, ezzel szélesedik a családokat tehermentesítő illetékszabályozás, ami több százmillió forint megtakarítást jelenthet az érintetteknek. Erről Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkára beszélt sajtótájékoztatón, szerdán, Budapesten.
Az államtitkár kiemelte, hogy a rendelkezés a házastársi vagyonközösség megszüntetésével keletkező vagyonszerzésre is vonatkozik. A tárca számításai szerint az új szabály 2014-ben több mint ezer ügyet érint majd, és 400-500 millió forintot hagy a házastársaknál - tette hozzá.

Orbán Gábor emlékeztetett, hogy 2009-ben már vezettek be illetékmentességi szabályokat a házastársak, gyermekek és szülők öröklésével kapcsolatban, ezek azonban csak az általános mértékű öröklési illeték alá eső vagyontárgyakra és az örökrész első 20 millió forintjára vonatkoztak. Például egy gépkocsi öröklésére már nem.

A 2010 augusztusában bevezetett új öröklési és ajándékozási illetékmentességi rendelkezésekkel már illetékmentessé vált minden, az egyenes ági rokonok közötti ingyenes vagyonszerzés, függetlenül az átadott vagyontárgyak értékétől és jellegétől. Ezek a szabályok vonatkoznak minden gyermek és szülő, nagyszülő és unoka, dédszülő és dédunoka közötti ajándékozásra és öröklésre, továbbá az örökbefogadó és örökbefogadott közötti vagyonszerzésekre is.

A 2010 nyarától hatályos illetékszabályok révén az öröklési és ajándékozási ügyek döntő többségében, mintegy 80-85 százalékában nem kell a vagyonszerzőknek illetéket fizetni - hangsúlyozta Orbán Gábor.

Hozzátette, hogy 2013. január 1-jétől is szélesedett az illetékmentességi a kör, így nemcsak az ingyenes, hanem az ellenérték fejében megvalósuló vagyonszerzések után sem keletkezik illetékkötelezettség, ha a szerződő felek egyenes ági rokonok.

Emellett az özvegyek öröklése esetén is megszűnt a korábbi 20 millió forintos korlát. Az első esetben a rendelkezés hatása a jövő évben mintegy 6000 ügyben jelentkezik és valamivel több mint 1 milliárd forintot hagy a családoknál, míg hozzávetőleg 11-12 ezer özvegy mentesül összességében mintegy 1,5 milliárd forint öröklési illeték megfizetése alól - fejtette ki.

Orbán Gábor kiemelte, hogy a kormány politikájának középpontjában a családok támogatása áll. Ez a kiindulópontja a szabályozás módosításának minden fő gazdasági területen, az adórendszer átalakításától a foglalkoztatáspolitikán át az illetékrendszer átalakításáig.
MTI