Oroszország hétfőn ismerteti az újrainduló devizavásárlás menetrendjét

2014-04-04 13:57
Az orosz pénzügyminisztérium hétfőn ismerteti a nemzeti tartalékalap növelését célzó devizavásárlási program felújításának a menetrendjét.
Március 4-én a minisztérium a pénzügypiacokon tapasztalt volatilitás növekedésével, az árfolyamok változékonyságával indokolta a devizavásárlás felfüggesztését. Az orosz pénzügyminisztérium február 20-án kezdte meg a nyílt piacon napi 100 millió dollár felvásárlását a nemzeti tartalékalap növelésére, és május végéig mintegy 6 milliárd dollárt tervezett beszerezni.

Makszim Oreskin, az orosz pénzügyminisztérium hosszú távú tervezési főosztályának vezetője akkor azt mondta, hogy napi 3,5 milliárd rubelt (1 rubel mintegy 6,4 forint) költenek a tervek szerint devizára, és május végéig mintegy 212 milliárd rubel értékben akarnak devizát vásárolni.

A pénzügyminisztérium pénteken megerősítette, hogy a program újraindulásával továbbra is napi 3,5 milliárd rubelért vesznek devizát. Az összeg azonban csökkenhet, ha megnő a piaci bizonytalanság, a rubel árfolyamának jelentősebb gyengülése esetében pedig felfüggesztenék a programot.

A rubel gyengülésének a megállítására az orosz jegybank 22,3 milliárd dollárt és 2,3 milliárd eurót költött márciusban.
MTI