Országos sztrájkra készülnek Ukrajnában

válassz
2014-01-12 14:47
frissítve: 2014-01-12 16:24
Az ukrán ellenzék folytatja az előkészületeket egy országos figyelmezető sztrájkra - közölte Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) nevű párt vezetője vasárnap Kijevben, az idei első "népi nagygyűlésen."
"Országos munkabeszüntetést szervezünk, hogy a hatalom végre meghalljon bennünket. Egyelőre rövid lesz és figyelmeztető jellegű" - mondta az ellenzéki vezető, aki azt azonban nem árulta el, mikorra tervezik a sztrájkot. Korábban, a tüntetetéssorozat elején az ellenzék már tett közzé sztrájkfelhívást, ami akkor visszhang nélkül maradt, nem állt le a termelés.
Helyszíni becslések szerint legalább 50 ezren gyűltek össze vasárnap a kijevi Majdanon (Függetlenség terén), ahol már több mint ötven napja tart szünet nélkül az európai integrációt és a hatalomváltást követelő demonstrációsorozat.

A nagygyűlés a szokásokhoz híven közös imával és himnuszénekléssel kezdődött, majd az ellenzék vezetői és a civil aktivisták képviselői ismertették további cselekvési terveiket. Beszédeikben békés demonstrációra és kitartásra kérték a tüntetőket. Klicsko leszögezte, hogy továbbra is alapvető követelésük a parlamenti és az elnökválasztás előrehozása.
Az ismert énekesnő és ellenzéki aktivista, Ruszlana, a 2004-es Eurovíziós dalfesztivál győztese bejelentette, hogy Viktor Janukovics elnök rezidenciája elé vonulnak tüntetni, továbbá akadályozni fogják az államfő és Mikola Azarov miniszterelnök autókonvojainak mozgását. Az énekesnő szavai szerint az embereknek elegük van abból, hogy az ország vezetői úgy közlekednek, hogy miattuk utakat zárnak le, ami megbénítja a városok forgalmát.

Közben egy körülbelül 100 autóból álló konvoj el is indult demonstrálni Janukovics Kijev környéki rezidenciája elé.
Az ellenzékiek azt is tervezik, hogy mostantól nemcsak a hivatali épületeknél, de a kormányzó Régiók Pártja, valamint a hatalom minden képviselőjének irodája és otthona előtt tüntetni fognak.

Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) frakcióvezetője közölte, hogy az ellenzék a parlamentben el akarja érni a Berkut (szirti sas), Szokil (sólyom), Hrifon (griffmadár) elnevezésű különleges rendőri alakulatok feloszlatását, az államapparátus - azon belül is az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), az ügyészségek és a rendőrség - működtetésére szánt összeg jelentős csökkentését az idei költségvetésben. Szavai szerint követelni fogják továbbá a tüntetések résztvevőire vonatkozó amnesztiatörvény végrehajtását. Bírák állítják, hogy nem tudják átültetni a gyakorlatba, mert túl általánosan fogalmazza meg az amnesztia alá esők körét, ezért szerintük módosításra szorul. Az ellenzék azonban azon a véleményen van, hogy a törvény mostani formájában alkalmazható.

Oleh Tyahnyibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnöke meglehetősen érzelemdús beszédében kiemelte, hogy 53 napja állnak a tüntetők a Majdanon, az ország vezetése mégsem akar tudomást venni róluk. "Ukránok kiontott vére folyt ennek a bűnöző rezsimnek a szemébe. Ezek kis agyukkal nem fogják fel, hogy pusztán emberhez méltó módon akarunk élni" - hangoztatta.

Eközben helyi jelentések szerint a parlament épületével szemközti parkban - amely a kormánynegyed rohamrendőrök által körbezárt területén van - mintegy ötven fiatal férfi állított fel hat katonai sátrat. A vélhetően az ellenzéki tüntetőkkel szembeni provokációkra készülő fiatalokat a rendőrök gond nélkül átengedték, míg mindenki mást feltartóztattak.
MTI