Őszödi mozaik - Gyurcsány segít

2013-05-23 15:03
Gyurcsány Ferenc szerint továbbra sincs meg az a cáfolhatatlan bizonyíték, az utolsó "mozaikdarab", amely alapján teljes felelőséggel nyilvánosságra lehetne hozni, hogy kik szivárogtatták ki 2006-os őszödi beszédét.
A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke erről országjárásának szombathelyi állomásán sajtótájékoztatón beszélt csütörtökön. Úgy fogalmazott, hogy a Heti Válasz cikke sem teszi teljessé a kiszivárogtatásról alkotott mozaikképet. A hetilapban szereplő történet vagy igaz, vagy nem - mondta.

Gyurcsány Ferenc szerint ha nincsen újabb, cáfolhatatlan bizonyíték, akkor ez a mostani közlés a Fidesznek használ, a baloldali összefogásnak pedig árt. Az őszödi beszéd kiszivárogtatása az MSZP vezetői közül két három embernek a puccskísérlete volt, és puccskísérlete volt a Fidesz vezette ellenzéknek is, amely az utca sok esetben törvényellenes nyomásával kívánta kikényszeríteni a kormány lemondását - mondta. Hozzáfűzte: Őszöd fontos apropója lehet a jobboldal szemében a köztársaság elleni támadásnak, ezért fontos az is, hogy tisztábban lássunk Őszöd dolgában.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy véleménye az elmúlt hét év során sem változott, szavai szerint az ország érdeke, hogy megtudjuk, kik vettek részt az őszödi beszéd kiszivárogtatásában, kik vettek részt benne az akkori kormánypárt oldalán és az akkori ellenzék oldalán. "Ha megtudjuk, hogy kik voltak azok a csoportok vagy személyek, akkor azt azonnal nyilvánosságra kell hozni, nem kell mérlegelni, hogy kinek árt vagy kinek használ" - mondta.


Hozzátette: egy ilyen rendkívül súlyos, morális és politikai kérdésben csak akkor szabad valakit vagy valakiket meggyanúsítani, ha cáfolhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésre. "Sok mindent tudok vagy tudni vélek arról, hogy kik vettek részt a kiszivárogtatásban,(...) az apró mozaikokból összeállt kép majdnem teljesnek tűnik, (...) egy pici elem még hiányzik" - mondta.

Gyurcsány Ferenc arra biztatta az újságírókat "keressenek és kutassanak" a hiányzó elem, a hiányzó láncszem után. Ehhez tippet is adott: "a nyilvánosságra hozatal utolsó szálai Debrecenbe, a debreceni városházára vezetnek". Megfogalmazása szerint azok az újságírók akik ezt a szerinte nyilvánvaló összefüggést nem látják, "menjenek el inkább kefekötőnek". A DK elnöke sajtótájékoztatóján egyértelművé tette: az, hogy az őszödi beszéd egy időre újból a közbeszéd tárgyává vált, nem fogja őt eltántorítani a baloldali összefogás támogatásától. "Nincs az a személyes sérelem, amely megváltoztatná a DK álláspontját a baloldali összefogás szükségességéről" - mondta. Szavai szerint ugyanis erre van szükség a jelenlegi "Isten verte kormány" leváltásához.

A Heti Válasz csütörtökön megjelent számában arról írt, egy tanú állítása alapján hat MSZP-s politikusra szűkíthető, hogy ki szivárogtathatta ki Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét. Szabó Bálint, a Fiatal Baloldal korábbi Vas megyei elnöke, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) tagja a hetilapnak azt mondta, jelen volt, amikor a szocialista párt három akkori vezetője 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo lakásán járt, akiről a lap szerint régóta pletykálják, hogy 2006 szeptemberében ő juttatta el a Gyurcsány-beszédet tartalmazó felvételt a sajtónak. Szabó Bálint közölte: hallotta azt is, amikor a szomszéd szobában lejátszották az őszödi beszédről készült hangfelvételt. Nem nevezte meg a politikusokat, csak keresztneveket mondott: Katalin, Imre és Ferenc.