Ősztől újabb áram-, távhő- és gázárcsökkentés jön

2013-05-28 13:20
A Fidesz szóvivője szerint az energiaárakról közzétett Eurostat-jelentés visszaigazolja a magyar kormány intézkedéseinek helyességét. A 2010-es kormányváltás óta megtett lépések komoly szociális biztonságot jelentettek a családoknak, de az embereknek mindennél nagyobb szükségük volt a rezsicsökkentés elindítására is, mert "a Gyurcsány-Bajnai-kormányok szélsőséges gazdaságpolitikájának köszönhetően olyan teher nyomta már a magyar családok vállát, amely elviselhetetlen volt" - értékelte Zsigó Róbert keddi budapesti sajtótájékoztatóján az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közölt adatait.
Az EU-tagállamok energiaárainak változásáról szóló jelentés 2012 második félévét hasonlítja össze az azt megelőző év hasonló időszakával, kimutatva, hogy az unióban a lakossági földgáz ára átlagosan 10 százalékkal, az áram ára pedig mintegy 7 százalékkal emelkedett a tavalyi második félévben - részletezte a szóvivő.
Rámutatott, hogy a dokumentum még a magyarországi rezsicsökkentés előtt készült, de visszaigazolja a kabinet korábbi intézkedéseit is - így az ármoratóriumot és a központi ármegállapítást -, hiszen Magyarország azon három ország egyike, ahol csökkent az áram ára, és a gázdíjakban is az uniós átlag alatt maradtunk. Zsigó Róbert felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a jelentés szerint Magyarország még mindig az öt legdrágább ország között van a lakosság vásárlóerejét és a rezsiköltségeket összehasonlítva. Ezért nagyon fontos a rezsicsökkentés - hangsúlyozta.

A Fidesz szóvivője egyúttal érthetetlennek nevezte, hogy a baloldal hogyan viselkedik a rezsicsökkentés ügyében. Szavai szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök rendszeresen kigúnyolja, több baloldali politikus pedig Brüsszelben támadja az intézkedést. Végül megerősítette, hogy a következő fűtési szezontól újabb áram-, távhő- és gázárcsökkentés várható.
MTI