Ötszázzal hasít a japán gyorsvasút

2013-06-04 14:53
A lebegő mágnesvasút (maglev) új, 500 kilométer/órás utazósebességre képes generációját mutatták be a hét elején Japánban, amely a vasúti rendszert fejlesztő cég szerint az első lépés a szupergyors szerelvények üzembe állításához vezető úton.
Az L0 névre keresztelt, öt kocsiból álló, 15 méteres áramvonalas "orral" rendelkező szerelvény tesztelését szeptembertől kezdik meg - jelentette kedden a japán sajtó.

A fejlesztő Közép-Japán Vasúttársaság (JR Tókai) tervei szerint a vonat 2027-ben állhat forgalomba Tokió és Nagoja között, 40 percre csökkentve a két város közti menetidőt. A Tokiót az ország második legnagyobb városával, Oszakával összekötő pályaszakasz 2045-re készül majd el, ezen a viszonylaton a jelenleg nagyjából 2 óra 25 perces menetidő 65 percre rövidülhet.

Az L0-ást egy tíz éven át tesztelt - és 581 kilométer/órás sebességrekordot felállító - prototípusból fejlesztették ki, ez az első japán maglev-szerelvény, amelyet kifejezetten utasszállításra terveztek.

A világon jelenleg egyetlen tömegközlekedési célokat szolgáló nagy sebességű maglev - azaz a kerekek helyett mágneses mező által pályán tartott és hajtott vonat - közlekedik a kínai Sanghaj városában. Korábban Kína több hasonló vonal építésének lehetőségét is tanulmányozta, de a magas költségek miatt végül a "hagyományos", sínen futó gyorsvonatok mellett döntött.

A JR Tókai szerint a magas költségek ellenére a beruházás mellett szól, hogy a Tokiót és Oszakát összekötő, 49 éve épült Csúó Sinkanszen vonal karbantartására amúgy is hatalmas összegeket kénytelen áldozni a cég.
MTI